Az ABB meghirdette az IdeaHub innovációs pályázatot

forrás: Prím Online, 2016. november 21. 10:34

Az ABB az IdeaHub innovációs platformmal közösen globális versenyt hirdet, hogy támogassa a globális innovációt, és felkutassa azokat a mérnököket, vállalkozókat és újítókat, akikkel együtt formálhatja a jövőt.

Az ABB és az IdeaHub világszerte újítókat toboroz. A jelentkezőkre az a feladat vár, hogy átalakítsák az ipari környezetben működő, változtatható fordulatszámú hajtások szerepét. A feladat kiterjed a hajtások konstrukciójának, felhasználásának és működtetésének továbbfejlesztésére, illetve a hajtások teljesen újszerű felhasználásának kidolgozására is.  A sikeres jelentkezők 2017 tavaszán ismertethetik ötleteiket az ABB-vel, és olyan egyedi igényeikre szabott támogatási csomagot kaphatnak, amely segítségével messzemenően kiaknázhatják az elképzelésükben rejlő kereskedelmi lehetőségeket.  

 

Az IdeaHub egy ágazatokon átnyúló, nyílt innovációs platform, amelynek célja, hogy a világ különböző pontjain dolgozó, a jövő megoldásait megálmodó szakembereket összehozza azokkal a globális vállalatokkal, amelyek finanszírozást és segítséget nyújthatnak az újítóknak.  Az első programjukat 2015-ben az ABB robotika üzletága számára hirdették meg. A programra 150-en jelentkeztek, akik közül tizenegyen kerültek a Londonban megtartott döntőbe, ahol ismertethették az ötletüket. A bemutatkozó vállalkozások közül hat nyert támogatási és együttműködési ajánlatot. A 2016/17-es gazdasági évben az ABB Hajtások üzletágával léptek partnerségre, hogy megoldásokat keressenek a hajtások következő generációjával kapcsolatos kihívásokra.   

 

A korábbi programok középpontjában robotikai újítások álltak. A világ különböző pontjairól összesen 300-an jelentkeztek, akik közül kilencet választottak ki az ABB-vel való együttműködésre. 

 

A villanymotorok nagyon fontos szerepet játszanak a mindennapi életünkben és a vállalatok üzemi tevékenységében. Ezek hajtanak és működtetnek szinte mindent, amelyre a munkában vagy a szórakozás terén szükségünk van. Minden ilyen motor villamos energiával működik. Ahhoz, hogy a megfelelő nyomatékot és fordulatszámot biztosítani tudják, megfelelő mennyiségű villamos energiára van szükség. A hajtások a meghatározott frekvenciájú váltakozó áramú (AC) teljesítményt változó frekvenciájú, váltakozó feszültségű AC teljesítményre alakítják. A hajtástechnológia nem csak a motor elektromosságát szabályozza, hanem energiamegtakarítás elősegítése mellett csökkenti a selejtezési és a karbantartási költségeket is.  Napjainkban az AC hajtásoknak több változata is létezik: változtatható fordulatszámú hajtások (VSD), változtatható frekvenciájú hajtások (VFD), állítható frekvenciájú hajtások (AFD) és az inverteres hajtások.  

 

Az ABB és az IdeaHub arra a három kihívásra keres megoldásokat, amelyek a hajtások következő generációja előtt áll:   

  1. Összekapcsolhatóság: Egyetlen hajtás sem működik önmagában, más rendszertől függetlenül. 2016-ban annyi összekapcsolt eszköz fog üzemelni, mint ahány ember él a bolygónkon. Ezért olyan új és jobb módszereket keresünk, amelyekkel minden ipari berendezés biztonságosan rákapcsolható az adatok továbbítását és cseréjét biztosító hálózatra. Az ABB első hajtása 1969-ben egy olyan AC motorhoz csatlakozott, amely a helsinki gyár alagsori laborjában működött. Azóta az ipari hajtások csatlakoztathatósága sokat fejlődött. Az Ön innovációja kapcsolódhat az ipari érzékelőkhöz, a beren-dezések hálózatának kiépítéséhez vagy az új, költséghatékony, vezeték nélküli technológiákhoz is.  
  2. Egyszerűség: „Az egyszerűség nehezebben érhető el, mint a komplex kialakítás; az egyszerűség kemény munka eredménye.” Az ABB hajtásai segítségévével az ipar kisebb erőfeszítéssel többre lehet képes. Vannak ötletei, amelyekkel tovább lehet egyszerűsíteni az ipari környezetben működő hajtások és motorok telepítését, üzemeltetését vagy karbantartását?  Néha a legjobb ötletek a legegyszerűbbek: ezt példázza az is, amikor egy hajtást csatlakoztattak egy AC motorhoz, hogy segítségével vezérlést biztosítsanak, és jelentős mennyiségű energiát takarítsanak meg. Pályázhat olyan újítással is, amely plug & play megoldást kínál az ipari infrastruktúra terén, leegyszerűsíti az ipari felhasználó munkáját vagy egyszerűbb módot kínál az ember-gép kommunikációra.       
  3. Intelligencia: Nem az számít, hogy milyen intelligenciával rendelkezünk, az a lényeges, hogy az intelligenciát hogyan és mire használjuk. Az utóbbi időben exponenciálisan nőtt az emberek, gépek, érzékelők és berendezések által előállított adatok mennyisége.  Azonban ez a sok adat csak akkor hasznos, ha intelligencia segítségével hasznos ismeretté, majd cselekvéssé alakítjuk át. A légtérben a transzatlanti légi közlekedés 30 percenként egy terabyte-nyi adatot generál.  Ezzel egyidejűleg a szárazföldön, a gyárakban és a tengereken közlekedő hajókon hasonló mennyiségű adat keletkezik.  Az ön innovációja segíthet az adatok értelmezésében, tartalmazhat a jövő eseményeit megjósoló algoritmust, épülhet ipari érzékelőkre, vagy szolgálhatja a berendezések hálózatának kiépítését, de elősegítheti új, költséghatékony, vezeték nélküli technológiák fejlesztését is.

 

Morten Wierod, az ABB Hajtások és Vezérlők üzletágának vezetője elmondta: „Izgalommal teli várakozással jelentjük be ezt a versenyt. A világ minden pontjáról várjuk az újítók ötleteit. Az ABB a negyedik ipari forradalom egyik éllovasának számít, a partnereinkkel, ügyfeleinkkel és más vállalkozókkal folytatott együttműködésünk pedig kulcsfontosságú szerepet játszik az ipari internethez (Industrial Internet of Things) kapcsolódó ökoszisztémák kiépítésében. A stratégiai partnerségekbe irányuló befektetés elősegíti olyan megoldások kifejlesztését, amelyek az üzemidő, a sebesség és a kibocsátás növelésével javítják vevőink üzemi teljesítményét és termelékenységét. Úgy véljük, hogy az együttműködés-nek ez a fajtája abban is segít, hogy ezeknél a megoldásoknál lerövidítsük a piacra jutási időt, a vevőink pedig hamarabb és rugalmasabban tudják kiaknázni az ipari digitalizálásban rejlő előnyöket.”   

 

Az IdeaHub platformon 2017. január 31-ig várjuk a pályázatokat.  A sikeres pályázóknak alkalmat biztosítunk rá, hogy az ötleteiket a 2017 áprilisában megtartandó IdeaHub rendezvényen közvetlenül az ABB-nek mutathassák be.  

 

A nyerteseknek tett ajánlatok száma nincs korlátozva. Az ajánlatok segítségével a sikeres pályázók K+F szaktudáshoz, vevőkörhöz, piacokhoz vagy finanszírozott koncepciógyorsítási sprintekhez nyerhetnek hozzáférését, amelyekre támaszkodva továbbfejleszthetik ötleteiket és a vállalkozásaikat.

 

Simon Blair az IdeaHubtól a következőket mondta a programról: „Ez kiváló alkalmat kínál arra, hogy a hardver- és szoftverújítók, valamint a vállalkozók világszerte együttműködjenek a hajtások egyik vezető gyártójával, az ötletük megvalósítását pedig a következő szintre emeljék. Markánsan különböző megközelítést és módszert alkalmazunk, mint a többi hasonló program. Az összes tárgyalásra közvetlenül a sikeres pályázó és az ABB között kerül majd sor, így az eredmények a felek speciális igényei szerint alakíthatók.  Az a tapasztalatunk, hogy az ABB-hez hasonló elismert nagyvállalattal folytatott együttműködés a piac szemében az ötleteteket, az elképzeléseket és a vállalkozásokat is felértékeli, ami további lehetőségeket eredményez.  A programunk célja, hogy segítsük, és semmilyen módon se gátoljuk a jelentkező vállalkozásokat, ezért nem szabunk előre meghatározott feltételeket, és a program nyomán létrejövő üzletek tekintetében sem ragaszkodunk semmilyen tőkeráfordításhoz sem”.   

 

Azoknak a mérnököknek, hallgatóknak, oktatóknak, vállalkozóknak és cégeknek várjuk a jelentkezését az IdeaHubnál, akik olyan ötlettel, elképzeléssel vagy technológiával rendelkeznek, amely részben vagy egészben képes megoldani a fentebb körvonalazott kihívásokat. Számukra azt a lehetőséget kínáljuk, hogy az ABB-vel együttműködésben továbbfejleszthetik az ötleteiket. 

Bővebb információk: www.theideahub.co.uk/challenges