Több ezren tekintették meg Budapest legnagyobb robotversenyét!

forrás: Prím Online, 2016. december 4. 11:13

Két fiatal magyar robotprogramozó-csapat is továbbjutott az FLL regionális selejtezőjébe, ahol a térség legjobb ifjúsági robotfejlesztőivel mérhetik össze tudásukat. A HelloWorld robotcsatáját több ezer ember tekintette meg a helyszínen.

Világszerte 88 ország több mint 32 ezer csapatának 255 ezer versenyzője vesz részt a legnagyobb ifjúsági robotverseny, a First Lego League (azaz FLL) a küzdelmeiben, globálisan több mint ezer regionális selejtezőből kiválasztva azt a 108 csapatot, amelyek áprilisban St. Louisban küzdhetnek majd meg az FLL bajnoka címért. A résztvevő gyermekek igazi példaképnek számítanak a korcsoportjukban, hiszen 9-16 évesen nem csupán a mérnöki tudásokat kell tökélyre fejleszteniük a robotok összeállítása során, de programozási képességeiket is ki kell aknázniuk. A selejtezőkön ugyanis csak a legjobb, legkönnyebben adaptálható algoritmusokkal lehet győzedelmeskedni, ráadásul a csapattagoknak a hatékony együttműködést is ki kell fejleszteniük, és prezentációs képességeikre is szükségük van, hogy ötleteiket át tudják adni másoknak. Mindegyik részfeladat fontos, a versenyek végeredményébe egyenlő módon számít bele a csapatmunka, a prezentáció/kutatás, a robotdizájn és a robotverseny pontszáma.

 

 

Magyarországon 61 csapatból mindössze nyolc juthat tovább a regionális döntőbe – amelynek idén egy magyar város, Debrecen ad otthont –, ahol cseh, lengyel, szlovák és más nemzetközi csapatokkal kell majd megküzdeniük a regensburgi közép-európai döntőbe jutásért. A legtöbb csapat részvételével Budapesten zajló magyarországi selejtezőből múlt hét végén a Sapkalapka és a TövisCsapat csapata jutott tovább, akik egy lépéssel közelebb kerültek a világhírnévhez. A PlayIT-en tartott verseny igazi mérföldkőnek számított, hiszen Magyarországon elsőként jelent meg egy nemzetközi robotverseny selejtezője egy tömegrendezvényen, így a legjobb ifi robotprogramozók küzdelmeit az eddigi pár száz ember helyett több ezer ember láthatta, köztük olyan tizenéves fiatalok is, akik a következő FLL robotverseny évad potenciális versenyzői lehetnek.

 

A csapatoknak idén az emberek és állatok harmonikus együttélésére kellett megoldást találniuk, mind a robotverseny, mind a prezentáció és kutatás során. Az Animal Allies versenyszezonban olyan megoldásokat kellett javasolniuk, amelyek segítségével ember és állat szövetségesként képes egymást erősíteni. A felkészülés alatt elképesztő eredmények születtek, hiszen volt olyan csapat, amelyik kész és publikált mobiltelefon-applikációval érkezett a versenyre, míg egy másik egy újpesti iskolában megvalósított egy olyan állati jó tematikus hetet, amikor az iskola minden diákja állatokkal kapcsolatos feladatokat oldott meg az iskolai órákon.

 

 

A Budapesti Regionális FLL Döntő első nyolc helyezettje (2016/2017):

  1. Sapkalapka (178 pont)
  2. TövisCsapat (175 pont)
  3. ArpaDrone (165 pont)
  4. A-SAP (158 pont)
  5. Orka Robotics (138 pont)
  6. BabitsSAPps (134 pont)
  7. Berzsenyi MatcSAPat (133 pont)
  8. Karinthy cSAPat (125 pont)

 

Az eseményről egy összefoglaló videó: