Újra Velencére költözik az EFOTT

forrás: Prím Online, 2016. december 8. 10:44

2017-ben is lesz EFOTT, méghozzá július 11-17. között. És hol máshol lehetne megint a fesztivál, mint Velencén. Ezúttal a Pécsi Tudományegyetemmel karöltve szervezik a rendezvényt. 

Idén egy nappal hosszabb EFOTT-ra készülhetnek a fesztiválozók. A vasárnapi napon és éjszakán is teljes programmal várják a látogatókat. Akik idén is előre gondoskodnak hetijegyükről, egyben az EFOTT és kapcsolódó zenésztársak jótékonysági akciójában is részt vesznek. 
 

 

A helyszín ismét Velence lesz. Ezzel kapcsolatban Maszlavér Gábor, a rendezvény főszervezője kifejtette, hogy a helyszíni közvéleménykutatás eredménye szerint a fesztiválozók szeretik Velencét, és a Pécsi Tudományegyetem hallgatóival egyetértésben úgy gondolják, még nem aknázták ki minden lehetőségét ennek a helyszínnek. A kiváló körülmények adottak, és a városvezetés minden eddiginél jobban kiáll a rendezvény mellett, így a triplázás mellett döntöttek, remélve, hogy az időjárás végig kegyes lesz hozzájuk.

 

A szervezők az EFOTT himnusz alkotóival, azaz Lábas Vikivel (Margaret Island), Felcser Mátéval (Punnany Massif) és Horváth Gáspárral (JumoDaddy - Irie Maffia, Kelemen Kabátban) jótékonysági megmozdulásra készülnek. Az Adj nyarat karácsonyra kampány a Benedek Elek Gyógypedagógiai Iskola és Kollégium gyerekeit támogatja, akik a segítségnek köszönhetően életükben először mehetnek majd el nyaralni Velencére. A támogatás összege az elővételes jegyek árából áll össze, 2016. december 23-ig.

 

Az akció pillanatnyi állását az EFOTT honlapján lehet majd nyomon követni, egy virtuális karácsonyfa képében, amelyen a befolyt összeggel párhuzamosan izzanak majd fel az égők.