Az MVM NET a régió legkorszerűbb és legbiztonságosabb adatközpontjának építését kezdte meg Gödön

forrás: Prím Online, 2016. december 12. 10:10

Magyarország és a régió legmodernebb és legbiztonságosabb adatközpontjának építését kezdte meg az MVM Csoport. A társaságcsoport távközlési vállalata, az MVM NET által megvalósítandó gödi adatközpont 2017. harmadik negyedévében készül el.

A hazai infokommunikációs ökoszisztémában is jelentős szerepet kapó adatközpont épületének alapkövét pénteken helyezte el Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára, Bally Attila, az MVM Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese és Krénusz Kornél, az MVM NET Zrt. vezérigazgatója. A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Tuzson Bence, Pest megye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője.

 

Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: a tudásalapú társadalomban a megfelelő digitális kompetencia megszerzése nélkülözhetetlen, ugyanakkor korunk egyik legnagyobb infokommunikációs kihívása a keletkező adatvagyon gondos kezelése és tárolása. A gödi beruházás célja elsősorban az állami adatvagyon elhelyezésére szolgáló, nemzeti tulajdonban lévő, a kormányzati és az állami tulajdonú vállalatok legmagasabb szintű igényeit kiszolgáló adatközpont kialakítása. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a beruházás további lendületet adhat az informatikai fejlesztéseknek, valamint hozzájárul a hazai digitális ökoszisztéma fejlődéséhez, egyben az állampolgárok jobb életminőségéhez is.

 

Az MVM Csoport képviseletében Bally Attila, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az MVM Csoport Magyarország negyedik legnagyobb vállalatcsoportja, hagyományos erősségei és eddigi pozícióinak megtartása mellett a további növekedést tartja szem előtt. A kutatás, a fejlesztés, a megújuló energiaforrások és az innováció támogatása kiemelten fontos a vállalat számára. Tagvállalatai, így az MVM NET is, folyamatosan keresik azokat a lehetőségeket, ahol kamatoztatni tudják szakmai tudásukat, és ezzel a társaságcsoporton belül nyújtott szolgáltatások mellett egyre jobban megállják a helyüket a hazai piacokon, valamint a nemzetközi versenyben is.

 

 

„A távközlési szolgáltatások és IT megoldások összeolvadása napjainkban jól kivehető irányt mutat” – fejtette ki Krénusz Kornél, az MVM NET Zrt. vezérigazgatója. – „Nagy kapacitású és kiemelkedő megbízhatóságú optikai gerinchálózatunk, valamint idén üzembe helyezett LTE450 mobil adatátviteli hálózatunk biztos alapot teremt ahhoz, hogy hamarosan adatközponti kapacitásokkal is kiegészülve teljes körű szolgáltatásokat nyújtsunk. Az épülő adatközponttal szemben támasztott kiemelkedő biztonsági és minőségi követelményeknek köszönhetően a kormányzati és állami megrendelőinken túl a hazai és a nemzetközi tulajdonú vállalatok legmagasabb szintű igényeit is teljes mértékben ki tudjuk elégíteni, ezért rájuk is potenciális ügyfeleinkként tekintünk.”

 

Krénusz Kornél hozzátette, hogy a megvalósítás során kiemelt figyelmet fordítanak az energiahatékonyságra, a környezettudatosságra és az üzemeltetési költség alacsony szinten tartására. Az adatközpont a MAVIR ZRt. 400kV/220kV alállomásának közvetlen szomszédságában épül, ezzel egyedülállóan biztonságos redundáns energiaellátás válik elérhetővé. A leendő ügyfelek számára (akár területbérlet, akár rack-szekrény elhelyezése révén veszik igénybe) az MVM NET teljes körű szolgáltatást nyújt: egyszerre biztosítja a hálózati elérést, az energiaellátást és a maximális üzemkörnyezeti biztonságot.

 

A rendezvény zárásaként köszöntőt mondott dr. Tuzson Bence, Pest megye 5. számú választókerületének országgyűlési képviselője, aki üdvözölte, hogy a beruházásnak köszönhetően a terület távközlési ellátottsága növekszik, és közvetlen helyi gazdaságélénkítő hatása révén további informatikai fejlesztéseket vonzhat a régióba.