10 trend, amely meghatározza az életünket

forrás: Prím Online, 2016. december 20. 09:50

A Samsung Electronics Europe tíz olyan technológiai trendet leplezett le, amelyek jövőre nagy hatással lesznek az életmódunkra. 

A Samsung Design Europe és a Foresight Factory kutatóintézet által készített előrejelzés olyan kulturális és társadalmi átalakulásokat, valamint technológiai fejlesztéseket gyűjt össze, amelyek amellett, hogy meghatározzák vásárlási és munkahelyi szokásainkat, életvitelünket is megváltoztathatják.    

 

„A Samsung célja egy olyan jövő, amely mindenkinek csodálatos lehetőségeket kínál, ahol a saját korlátok átlépése természetes, és olyan dolgokat érhetünk el, melyeket lehetetlennek hittünk. A technológiától való félelem, valamint az azzal való versengés már a múlté: olyan korban élünk, amelyre az érzelmileg fejlett technológia jellemző. A mesterséges intelligenciával rendelkező termékek életvezetési tanácsadóinkká válnak, de segíthetnek kiszakadni a valóságból vagy éppen mélyebben megérteni azt. A személyes operációs rendszerek pedig olyan párbeszédet nyitnak ember és technológia között, amely segít áttörni határainkat, és egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy emberfeletti képességeket birtokolhassunk” – mondta el Camille Hammerer, a Samsung Design Europe vezetője.

 

A Samsung által jósolt trendek a következő évre: 

1. Minimalizmus és rendrakás: Engedünk a csábításnak, és a rendetlenséget minőségre cseréljük. Eszményítjük majd a minimalista, elegáns dolgokat, amelyek nagy teljesítményűek, de egyszerű kivitelezésűek.   

2. A kortalan társadalom: A jövőben a nyugdíjas korúak is élhetnek a technológia által nyújtott lehetőségekkel. A technológia elősegíti a kapcsolattartást, a tanulást, az alkotást, a hosszabb aktív életet és a nagyobb egészségtudatosságot, ezzel együtt azt is, hogy dacoljunk az öregedéshez kapcsolódó sztereotípiákkal.

3. A mesterséges intelligencia és az okos tanácsadók: A gépek nem csak a nyelvünket sajátítják el, hanem tanulnak is tőlünk, így abból merítve, amit a viselkedésünkből megértenek, okos tanácsadókká válnak.  

 

4. Tedd jobbá az életemet!: Ahogy az életünk egyre rutinszerűbbé válik, a technológia használatával elmenekülhetünk belőle, vagy éppen javíthatjuk azt. A virtuális és a kiterjesztett valóságot egyesítő kevert valósággal a szórakoztatóipar, az utazás és a sport élményeinek új szintjét tapasztalhatjuk meg.

5. Történetkeresők: A személyes kiteljesedés egyre meghatározóbb, mivel egyre többen használjuk a technológiát arra, hogy a lehető legtöbbet hozzunk ki életünk minden percéből.

6. A viselhető eszközök új generációja: Túllépünk az egyszerű, viselhető kijelzőkön a hangulat és a környezeti feltételek észlelésére, valamint a teljesítmény és tanulás javítására képes, észrevétlen érzékelők felé. Megérkeznek a piacra a tudományos-fantasztikus irodalomba illő digitális tabletták és lenyelhető eszközök. 

 

7. Hálózatba kapcsolt család: A jövőben szemtanúi leszünk, ahogy a növekvő számú, generációkon átívelő, hálózatba kapcsolt családok a technológia használatával legyőzik az érzelmi, anyagi vagy akár fizikai kihívásokat. 

8. Több érzékszervre ható élmények: Az ízlelés, a szaglás, és a tapintás egyesül a vizuális ingerekkel, így egy több érzékszervre ható élmény jön létre. 

9. Nanotechnológia a tévénkben: A nanotechnológia, ezen belül is a kvantumpont-részecskék lesznek az okos anyagok következő szupersztárjai. A várakozások szerint ezek az apró részecskék vezetnek el a következő generációs televíziós technológia, majd az egészségügy forradalmi újításaihoz. 

 

10. Az elmét megtisztító csendes technológia: Napjainkban átlagosan 80 alkalommal pillantunk rá a telefonunkra , azonban a csúcstechnológia itt is segítségünkre siet: a Gear IconX vezetéknélküli fülhallgató lehetővé teszi a maximális kikapcsolódást, anélkül, hogy elővennénk a telefonunkat.