Egységben nyerő: végpontkezelés hatékonyan

forrás: Prím Online, 2017. január 7. 08:35

A folyamatos technológiai változások korát éljük. Ami ma új, az a következő hónapban már elavultnak számíthat, miközben a felhasználók rengeteg szervezetnél szinte versenyeznek az új technológiák kipróbálásában. 

Új módszereket keresnek a munkavégzéshez, a csapatmunkához és a kommunikációhoz. Elmossák a határokat a különböző eszközök között, és elvárják, hogy fennakadás nélkül válthassanak egyikről a másikra, egyforma hatékonysággal használva mindegyiket. Ilyen feltételek mellett az IT-részlegek folyamatosan küzdenek a felügyeleti problémákkal, amire a Novell szakértői szerint az egységes végpontkezelés kínál megfelelő megoldást.

 

A folyamatos újítások világban egyre több informatikai szakember úgy érzi, hogy a jelenlegi eszköztárral élve nem tud lépést tartani a technológia fejlődésével. Az IT-részlegek ezért sokszor lemaradnak, és a változásokra inkább csak utólag tudnak reagálni ahelyett, hogy ők maguk idéznék elő azokat. A hétköznapokban számos különféle készüléket használunk: asztali PC-ket, laptopokat, okostelefonokat, tableteket vagy különféle IoT eszközöket. Amikor az alkalmazottak ezeket a vállalati infrastruktúrán belül veszik igénybe, azok egyszerű és hatékony kezelése komoly fejtörést okoz az informatikusoknak.

 

Növekvő eszközök, növekvő elvárások

Tulajdonságaiktól függően az egyes készülékeket különféle eszközökkel lehet felügyelni az IT-környezetben, amelyek azonban más-más szintű felügyeletet tesznek lehetővé. A rendszergazdáknak ezekkel az eszközökkel kell gondoskodniuk arról, hogy a készülékek és az azokon tárolt adatok biztonságban legyenek a külső és belső fenyegetésektől, az eszközök megfeleljenek a compliance előírásoknak, illetve a szervezet házirendjében foglaltaknak, és még a munkavégzést is maximálisan támogassák a megfelelő alkalmazásokkal. Az IT-részlegek ezt a rengeteg feladatot úgy tudják a legegyszerűbben kezelni, ha egységes végpontkezelési megoldást (Unified Endpoint Management - UEM) vezetnek be.

 

 

Az UEM vajon mi?

Korábban a végpontkezelésre PC Life Cycle Management eszközöket használtak, a mobil eszközök terjedésével pedig ezek mellé elkezdték bevezetni az Enterprise Mobility Management (EMM), illetve Mobile Application Management (MAM) megoldásokat. Egy darabig ezek külön-külön léteztek, mindenféle átfedés nélkül, majd egy idő után a gyártók olyan termékekkel jelentkeztek, amelyekkel egyszerre kezelhetők az asztali és mobil eszközök. Ezek azonban még nem feltétlenül számítanak egységes végpontkezelési megoldásnak.

 

A Novell szakemberei szerint az egységes végpontkezelés alapfeltétele, hogy egyetlen megoldáson keresztül minden egyes eszközt ugyanolyan módon lehessen kezelni. Ha egy központi megoldással el lehet látni ezeket a feladatokat, akkor kevesebb oktatásra, hardveres és szoftveres erőforrásra, illetve energiabefektetésre van szükség a felügyelethez. Ha pedig az összes eszközt egyszerre tudják menedzselni, az óriási mértékben növeli a hatékonyságot és egyszerűsíti a felügyeletet. Az IT-szakemberek általában azt találják a leghasznosabbnak az UEM megoldásokban, hogy ugyanolyan módon kezelhetik vele az összes eszközt. Mivel napjainkban a vállalaton belül rendkívül sokféle készüléket használnak, a legfontosabb, hogy ugyanazokat az alapelveket és folyamatokat lehessen alkalmazni minden egyes eszköz esetében. Hiszen csak így csökkenthetők az általános bevezetési és karbantartási költségek, ami kulcsfontosságú a folyamatosan zsugorodó IT-költségvetések mellett.

 

A Novell szakértői ezeket a szempontokat figyelembe véve folyamatosan fejlesztik a vállalat végpontkezelési megoldását, amelyből nemrégiben jelent meg a legújabb kiadás, a ZENworks 2017. A csomag segítségével integráltan és egységesen menedzselhető minden eszköz a vállalati infrastruktúrán belül, úgy az asztali gépek, mint az iOS, Android vagy ActiveSync mobil eszközök. A termék lehetővé teszi az informatikai szakemberek számára az összes felügyeleti feladat egyszerű kezelését, legyen szó akár levelezésről, programok telepítéséről vagy éppen az Apple Volume Purchase Program keretein belül elérhető alkalmazások kiosztásáról.