Óriásit nőtt tavaly a Universal Robots

forrás: Prím Online, 2017. március 13. 13:56

A vállalat folytatja gyors, világméretű terjeszkedését, tavaly 62%-os növekedést ért el. A kollaboratív robotok (kobotok) úttörője továbbra is ki tudja használni, hogy elsőnek lépett a piacra és gyorsan piacvezetővé vált.

A vállalatmérettől függetlenül bárki számára elérhető árú, szabadon mozgó, felhasználóbarát kollaboratív robotkarok (kobotok) mára az ipari robotika húzóágazatává váltak. A Universal Robots éves eredménye bizonyítja ezt a piaci növekedést, a cég árbevétele elérte a 662 millió dán koronát (kb. 27,8 milliárd forint), és adózás előtti nyeresége 92 millió dán korona (kb. 3,8 milliárd forint) volt. A Universal Robots elnöke, Jürgen von Hollen, megfelelőnek tartja a nettó bevételt, és legalább 50 %-os növekedést vár az árbevétel terén 2017-ben, ami egyben azt is jelenti, hogy a cég jó úton halad a 2017 végére megcélzott 1 milliárd dán korona (kb. 42 milliárd forint) felé.

 

„Fontos, hogy a trendek előtt haladjunk, és előmozdítsuk az innovációt mindenben, amivel foglalkozunk. A legfontosabb prioritásunk, hogy felfuttassuk a vállalatot, és évről évre folytatni tudjuk a növekedést. 2015-höz képest megháromszoroztuk a 2016-os befektetéseinket, különösen a K+F területén, amelynek köszönhetően továbbra is vezető szerepünk van a piacon, és ma már a kobottechnológia széles választékát tudjuk kínálni” - mondta Jürgen von Hollen. „Ugyanilyen jelentős a Universal Robots dolgozói állományába fektetett folyamatos, 50 %-os befektetésünk 2016-ban, amelynek köszönhetően a kapacitásunkat, szakértelmünket és jelenlétünket is növeltük világszerte.” A Universal Robots egyre nagyobb részesedést szerez a fejlődő piacokon, és a 2015-ös 5 országos képviselethez képest mára már tizeneggyel rendelkezik, azaz megduplázta a jelenlétét a világban. A cég így ma már jelen van az Egyesült Államokban, Spanyolországban, Németországban, Olaszországban, Csehországban, Kínában, Szingapúrban, Indiában, Japánban, Tajvanon és Dél-Koreában. Emellett erős disztribúciós csatornákat üzemeltet további 50 országban.

 

 

Nyolc évvel azután, hogy a Universal Robots eladta az első kobotot, az együttműködő robotok világpiaca új fejlődési szakaszba lépett. A kobotok feltalálása előtt a gyártóüzemekben az automatizálás csak nagyon kötött feladatok esetén valósulhatott meg. Ennek következtében sok iparágban a gyártási folyamat dinamikusabb és rugalmasabb lépéseiben kézi összeszerelésre kellett hagyatkozni. Mára azonban az együttműködő robotokkal a vállalatok rugalmas, könnyen kezelhető, biztonságos technológiát alkalmazhatnak, amelynek segítségével fellendülhet az üzleti tevékenységük. A Universal Robots kobotjainak egyik előnye, hogy bármilyen méretű vállalat számára univerzálisan használható, az egészen kicsitől a nagyvállalatokig. „Technológiánk minden vállalat számára lehetőséget nyújt arra, hogy bevezessék az automatizálást a gyártási folyamataikba. Az is megkülönböztet minket a konkurenciától, hogy a UR+ platformon keresztül a technológiai partnereink egyre növekvő rendszerét tudtuk kialakítani. A UR+ platform hozzáférést biztosít ügyfeleinknek az alkalmazható megoldásainkhoz, így egy globális fejlesztői forrásból meríthetnek, ahol folytonos az innováció” - mondta Jürgen von Hollen. 

 

Az elsőként piacra lépő és mára vezető kobotgyártó Universal Robots gyors növekedést tudott elérni a világpiacon, ügyesen kihasználva az iparágban az utóbbi időben tapasztható jelentős mértékű fejlődést. „A kollaboratív robotok világában robbanásszerű növekedés várható a következő években, és mi elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy tovább növeljük a piaci részesedésünket, hiszen egyre több kis- és középvállalkozás alkalmazza a kobottechnológiát” - mondta Jürgen von Hollen. 2015 tavaszán a Teradyne Inc. - amely a teszt és ipari alkalmazások területén az automatizálási berendezések vezető beszállítója - felvásárolta a Universal Robots-t. A két cég szoros együttműködésének köszönhetően a Universal Robots lehetőséget kapott arra, hogy éljen a Terradyne ismertségével és kapacitásával világszerte.