Jelentősen nőtt a pályázatok száma, kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek

forrás: Prím Online, 2017. március 15. 11:23

Világviszonylatban is újdonságnak számító megoldások, Fortune 500-as ügyfelek, sokmilliárdos gazdasági eredmények – ilyen és ehhez hasonló kiemelkedő innovációs teljesítmények születtek a Magyar Innovációs Nagydíjért versengő vállalatoknál 2016-ban. Hogy közülük melyik kapja a Nagydíjat, illetve kik nyerik el a további hat Innovációs Díj valamelyikét, kiderül március 29-én, az Országházban megrendezendő díjátadó ünnepségen.

2016-ban jelentősen növekedett a hazai vállalatok innovációs teljesítménye. A Magyar Innovációs Nagydíj pályázati felhívásra kiemelkedően magas számú, 38 pályázat érkezett olyan sikeres magyar vállalatoktól, amelyek fejlesztéseik eredményeként sokmilliárdos többletbevételt és számottevő foglakoztatás növekedést értek el az elmúlt évben.   

 

A pályázatra a gazdaság legkülönbözőbb ágazataiból – különösen a műszeripar, az informatika és a gépipar területéről – érkeztek rendkívül színvonalas pályamunkák. Több pályázó (köztük egy orvosi műszereket gyártó vállalat, illetve egy energetikai cég) világújdonságnak számító megoldást dolgozott ki és valósított meg, A pályázók között sokan büszkélkedhetnek jelentős exporttal: a legnagyobb megrendelő országok között említik Olaszországot, Nagy-Britanniát, Svédországot, Belgiumot, Franciaországot és az Egyesült Államokat. Az egyik pályázó cég olyan fontos ügyfeleknek nyújt szolgáltatást újdonságszámba menő megoldásával, mint az Apple, a Facebook, a Netflix és a GE. Egy másik kiemelkedő pályázatban pedig arról számolt be az innovációt megvalósító cég, hogy új orvosi elektronikai készülékének értékesítésével mintegy 5 Mrd Ft többlet árbevételhez jutott. 

 

 

 

Az ünnepélyes díjátadásra és az innovációs teljesítmények részletes bemutatására március 29-én kerül sor az Országház Felsőházi Termében. Itt derül majd ki, hogy melyik sikeres innovációt megvalósító cég veheti át a 2016. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az Országgyűlés elnökétől. A Nagydíjon kívül további hat innovációs díj is gazdára talál: az Ipari Innovációs Díj, az Agrár Innovációs Díj, az Informatikai Innovációs dij, a Fejlesztési Innovációs Díj, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Innovációs Díja, valamint a Magyar Innovációs Szövetség legsikeresebb kezdő vállalkozás részére alapított Start-up Innovációs Díja.

 

A Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot a Magyar Innovációs Alapítvány és a Magyar Innovációs Szövetség a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával valósítja a meg.