JövőTér: Egyetemistáknak mutatja be legjobb innovációit a T-Systems Magyarország

forrás: Prím Online, 2017. március 26. 12:51

JövőTér néven több állomásból álló rendezvénysorozatot indított egyetemisták számára a T-Systems Magyarország, a helyszínek budapesti és vidéki, elsősorban műszaki, informatikai orientáltságú egyetemek.  

Az installációkra és előadásokra épülő rendezvénysorozatban a T-Systems szakemberei azokat a jövőt formáló projekteket mutatják be, amelyekben részt vehetnek a céghez jelentkező gyakornokok.  

 

Március 23-án, a JövőTér legutóbbi állomásán, a Budapesti Műszaki Egyetemen a diákok megismerkedhetnek azzal, milyen lesz a nem is olyan távoli jövő, és milyen fejlesztésekkel készül erre a T-Systems, mint a digitális átalakulás egyik meghatározó hazai szereplője.  A helyszínen előadások mellett interaktív bemutatótéren már meglévő megoldásokat is láthattak meg az érdeklődők. A smart city leapmotion például egy olyan 3D technológián alapuló alkalmazás, amely egyedi vezérléssel mutatja be, hogy egy városrész milyen okos szolgáltatásokkal válhat élhetőbbé, legyen szó intelligens energiamenedzsmentről, közvilágításról vagy éppen e-parkolásról. Egy szoftver megoldáson keresztül a résztvevők találkozhatnak Vandával, a virtuális asszisztenssel, aki kérésre sört is csapol. A kiállítótérben gyártáshoz kapcsolódó ipari megoldások is megtekinthetők, Aximmetry 3D-s alkalmazásában interaktív módon próbálhatók ki az ipar vertikumban megjelenő innovatív, megoldások.

 

 

A diákok megtudhatták azt is, gyakornokként vagy pályakezdőkként milyen nyitott pozíciókra pályázhatnak a hazai piacvezető infokommunikációs cégnél. A rendezvényhez készült applikáción pedig játék is várja a résztvevőket, a nyertesek páros belépőjegyet nyerhetnek Európa legnagyobb jövőfesztiváljára, a budapesti Brain Barra. 

 

A T-Systems JövőTér következő állomása március 28-án a Pécsi Tudományegyetem, április 4-én az Óbudai Egyetem. Áprilisban ezenkívül még két helyszínre a Budapesti Gazdasági Egyetemre, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem látogatnak el a vállalat szakértői.