A BYD megnyitotta elektromosbusz-gyárát Magyarországon

forrás: Prím Online, 2017. április 4. 15:17

A BYD a mai napon megnyitotta első európai buszgyárát Komáromban, és ez a nap a társaság szerint: „a BYD, Komárom és a magyar járműipar számára egyaránt rendkívüli jelentőséggel bír”.

A BYD a 2015-től 2018-ig tartó három éves időszak során összesen mintegy 20 millió eurót (kb. 6,2 milliárd forintot) fektet be az új létesítménybe. Jelenleg 32-en dolgoznak a gyárban, 68 százalékuk gyári munkás. A 300 fős végleges létszámot nagyrészt helyben toborzott, műszaki hátterű magyar munkavállalók alkotják majd, akik két műszakban évente 400 elektromos buszt fognak összeszerelni. Az itt gyártott buszokat a kontinentális Európa vásárlói számára fogják exportálni.

 

A létesítmény kezdetben városi és távolsági közlekedésre szánt elektromos buszokat fog gyártani, de a közeljövőben más termékeket is felvesznek majd a kínálatba, többek között elektromos villástargoncákat, később pedig könnyű haszongépjárműveket. A gyár öt épületből áll: egy központi irodából, egy akkumulátortesztelő és karbantartó központból, egy minőségellenőrző és vízszivárgás-tesztelő létesítményből, egy busz- és teherautó-összeszerelő csarnokból, valamint egy járműfestő üzemből. 

 

A tervek szerint a magyarországi gyár állítja elő azon buszok alvázszerkezetét is, amit a BYD-ADL partnerkapcsolat keretében az Egyesült Királyságban, valamint a BYD nemrég bejelentett franciaországi gyárában fognak összeszerelni. 

 

Az új gyárban 2017 végéig várhatóan mintegy 40 jármű készül el. A vállalat hivatalos neve: BYD Electric Bus and Truck Hungary Kft.

 

A komáromi nyitóünnepségen Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója, a VIP-vendégek, köztük a magyar kormányt képviselő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és más magas beosztású kormánytisztviselők jelenlétében megtartott beszédében kiemelte: „Amint Önök is látják, készen állunk a termelésre, amely hamarosan elindul, betartva a határidőt és – nagy örömömre- a tervezett költségvetést is.”  

  

Isbrand Ho azt is elmondta, miért választotta a BYD éppen Magyarországot és ezen belül Komáromot az új gyár helyszínéül: „Elsősorban a központi elhelyezkedés, valamint az itt található nagy múltú műszaki szakértelem miatt, de az is szerepet játszott a döntésünkben, hogy a régió komoly múlttal rendelkezik a buszgyártás területén. Most a magyar kormány ismét erősíteni kívánja ezt az ágazatot és mi büszkén állunk ennek a törekvésnek az élére.”

 

 

Isbrand Ho a helyi és a központi hatóságok részéről tapasztalt szívélyes fogadtatásért is köszönetet mondott.

 

„Nagyon örülünk, hogy a BYD, az új gépjármű-technológia élvonalát képviselő, fontos kínai multinacionális vállalat Magyarországot választotta első saját tulajdonban lévő európai buszgyára helyszínéül, ahol 300 új munkahely fog létrejönni” – nyilatkozta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter az ünnepélyes megnyitón. „Ez a beruházás is jól példázza, milyen sikeresen vonzza Magyarország az ipari beruházásokat és az innovációt, és egyben igazolja a hazai járműipar nemzetközi versenyképességét.” 

 

„Bízom benne, hogy a BYD beruházása kölcsönös előnyöket és fejlődést eredményez majd, és a lehetőségeinket közös erőfeszítéssel maradéktalanul hasznosítjuk. Ez a befektetés előmozdítja a gyártókapacitások, azon belül a járműipari kapacitások bővítése terén folytatott kétoldalú együttműködésünket” – hangsúlyozta Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete.

 

A több mint 66 ezer négyzetméteres komplexum csupán az első a BYD Európába tervezett gyártólétesítményeinek sorában. A társaság alig két héttel ezelőtt jelentette be egy 80 ezer négyzetméteres buszgyártásra alkalmas helyszín megvásárlását a Párizstól északra fekvő Beauvais-ban.

 

 

Isbrand Ho hozzátette, hogy a BYD teljesen biztos abban, hogy szüksége van erre a kibővített buszgyártó kapacitásra. „Ennek oka egyszerű: a levegő minősége, pontosabban a rossz levegőminőség, amely a világ minden nagyvárosában megkeseríti az emberek életét. Nem múlik el hét anélkül, hogy ne jelenne meg újabb tanulmány a szennyezett levegő belélegzésének súlyos egészségügyi következményeiről és ezt a szennyezést elsősorban a dízelüzemű közúti járművek okozzák.”

 

„A levegőt szennyező anyagok kibocsátásáért döntően felelős városi buszok rendkívül könnyen cserélhetők elektromos buszokra a teljesen kiszámítható útvonaluknak köszönhetően. Tanulva a rossz levegőminőséggel régóta küzdő kínai nagyvárosok példájából úgy döntöttünk, hogy a városi buszok szegmensében hasznosítjuk világszínvonalú akkumulátortechnológiánkat. Távlati terveink azonban messze túlmutatnak ezen az egyszerű járműkategórián.” 

 

„Nem véletlen, hogy a BYD elektromos buszaival működik a nulla károsanyag-kibocsátású buszok legnagyobb flottája az amszterdami Schiphol repülőtéren, és a világ legnagyobb városi elektromosbusz-flottája London utcáin” – tette hozzá Isbrand Ho.