Meglepő adatok a távmunkáról

Wesselényi Andrea, 2000. november 12. 00:44
2000. október 24-25-én Budapesten tartotta konferenciáját az EMERGENCE (Estimation and Mapping of Employment Relocation in a Global Economy in the New Communications Environment) projekt kutatócsoportja, amely a digitális gazdaságban megváltozó munka világát, ezen belül a nemzetközi távmunka irányvonalait vizsgálja.
Előző számunkban a konferencián elhangzottak alapján összefoglaltuk, honnan hová áramlik a munka az e-világban, most pedig az EMERGENCE-kutatás első szakaszának a budapesti konferencián közzétett eredményeit adjuk közre. A kutatások első fázisának eredményeit a "Where in the World? E-work Location in a Digital Global Economy" elnevezésű konferencián ismertették. A felmérés első szakaszában közel 8000 interjút készítettek a kutatók, és a válaszok elemzésének értékeléséből az következik, hogy a feladatok kihelyezése egyre elterjedtebb gyakorlattá válik Európában.

Jelenleg a vállalatok mintegy 59%-ára jellemző, hogy legalább egy funkciót kihelyeznek, az outsourcing tárgyát képező területek a következő sorrendben követik egymást:

Kihelyezett üzleti szolgáltatások funkciók szerinti megoszlása

Könyvelés 53%

Menedzsment/tréning/HR funkciók 49%

Szoftverfejlesztés/szupport 47%

Szerkesztés, kreatív alkotómunkák 44%

Adatkezelés/gépelés 36%

Értékesítés 16%

Ami a távoli (tehát akár határokon túli) outsourcingot illeti, a legtöbb szervezet ma is többnyire a saját telephelyéhez földrajzilag közelebb eső vállalatokat preferálja. A megkérdezett munkáltatóknak mindössze 12%-a helyez ki munkát saját régióján kívülre, a kihelyezett szolgáltatások célországai között az európai államok vezetnek.

Az általánosan elterjedt nézettel szemben egy európai vállalat számára India messze nem olyan vonzó célország, mint például Hollandia, amely ma a leginkább favorizált hely, ha egy call centeres vagy információs szolgáltatás helyszínének kiválasztásáról van szó. Mindezt jól mutatja az alábbi táblázat:

Az üzleti szolgáltatások kihelyezése szempontjából legnépszerűbb régiók

Lombardia (Észak-Olaszország)

Nyugat-Hollandia

Madrid környéke (Spanyolország)

Spanyolország északkeleti régiója

Olaszország északkeleti régiója

Kelet-Hollandia

Dél-Hollandia

Ile de France (Párizs környéke, Franciaország)

Brüsszel környéke (Belgium)

Észak-Hollandia

A felmérés adatokat gyűjtött az otthoni irodákból végzett alkalmazotti távmunka gyakorlatáról is. Az eddig vizsgált 18 országban a munkáltatóknak mindössze 3%-a vezette be saját dolgozói körében az új technológiák által lehetővé tett otthoni munkát. (A felmérés készítői megjegyezték, hogy a távmunkavégzés aránya jóval magasabb értéket mutatna, ha beleszámítanák a szabadúszó és részmunkaidős távmunkásokat is.)

Az otthoni irodákba kihelyezett funkciók között a szoftverfejlesztés és a szupporttevékenység vezet, amit az ügyfélszolgálatos és menedzseri funkciók követnek. További gyakori terület a szerkesztési, kreatív szerzői, értékesítési, könyvelési, kiadványszerkesztési és gépírói munka.

A statisztikák szerint az otthonról végzett alkalmazotti távmunkában Hollandia áll az élen 10%-os aránnyal, ezt követi Svédország, illetve Dánia 5%-os, majd Ausztria és Belgium 4%-os helyi részesedéssel.

A mobil, helytől független és változó helyszínekről végzett távmunkával kapcsolatosan az interjúk eredménye szerint az európai vállalatok mintegy 6%-a használja az új technológiákat arra, hogy mobilkommunikációs eszközök által lehetővé tegye dolgozói számára a változó helyszínekről végzett rugalmas munkát. A mobil távmunka alkalmazásában Dánia és Lengyelország jár az élen.

(Fontos hangsúlyozni, hogy az alábbi táblázat csupán az alkalmazottak által végzett mobil távmunkára vonatkozik, nem foglalja magában a szabadúszók táborát. Valószínűleg a lengyel vagy a cseh adatokhoz hasonló érték szerepelne a magyarországi helyzetet mutató sorban is, ha az állandó szerződéssel nem rendelkező, éppen ezért többnyire más-más helyszínről bejelentkező távmunkások adatait is tartalmaznák a statisztikák.)

A változó helyszínről dolgozó távmunkások aránya (a megkérdezett munkaadók százalékában)

Lengyelország és Dánia 15%

Csehország 13%

Finnország 10%

Svédország és Belgium 6%

Ausztria és Spanyolország 6%

Olaszország, Hollandia és Portugália 5%

Franciaország, Németország, Görögország,

Magyarország, Írország és az

Egyesült Királyság (UK) 4%

(A részletesebb magyarországi eredmények a kutatás következő szakaszában, néhány hónap múlva válnak ismertté. Az EMERGENCE projekt végterméke egy olyan világtérkép lesz, amely felvázolja a munka áramlásának irányait a globális digitális gazdaságban. A projekttel kapcsolatos, folyamatosan aktualizált információk, hírek és érdekességek angolul, németül és franciául nyomon követhetők a www.emergence.nu weboldalon.)