NMHH: Bírságot kapott az internetes áfa-csökkentéssel egyidejűleg jogsértő módon díjat emelő szolgáltató

forrás: Prím Online, 2017. április 26. 08:45

Az NMHH hivatala 300 ezer Ft-os bírsággal sújtotta a Kapulan Távközlési Kft.-t, mert az internetes áfa-csökkentés kapcsán a számlák végösszegét nem változtatta meg, valamint figyelmen kívül hagyta az elektronikus hírközlésre vonatkozó szerződésmódosítási szabályokat.

Mint ismert, az internet-hozzáférési szolgáltatást terhelő áfa mértéke 2017. január 1-jétől a korábbi 27%-ról 18%-ra csökkent. A hivatal felügyeleti eljárást folyatott le egy bejelentés alapján, amelyben megállapította, hogy a Kapulan Távközlési Kft. 2017. január 1-jével ugyan csökkentette az általa kiállított számlákban a kiszámlázott áfa mértékét 18%-ra, de ezzel egy időben meg is emelte a szolgáltatás nettó havi díját, mégpedig éppen olyan mértékben, hogy az előfizetőknek kiállított számlákban január 1-jétől pontosan ugyanaz a bruttó összeg szerepelt, mint 2016 decemberében.

 

A szolgáltató nyilatkozata szerint nem történt szerződésmódosítás az egyidejű áfa-csökkentés és a nettó havi díjak megemelése miatt, mivel a bruttó havidíjak változatlanok maradtak. 

 

Ezzel szemben a hatóság megállapította, hogy a szolgáltató módosította az előfizetői szerződéseket, mert a szolgáltatás igénybevételeinek feltételeit (vagyis a jogviszony tartalmát) egyoldalúan változtatta meg azzal, hogy az internet szolgáltatás nettó havidíját és annak áfa mértékét módosította. 

 

A hatóság megállapította, hogy a szolgáltató nettó havidíj emelése abban az esetben is szerződésmódosításnak minősül, ha a változatlan bruttó díjak mellett – szövegszerűen – az előfizetői szerződések nem változtak meg. A szolgáltató ugyanis ezzel a szerződés lényeges feltételeit – az árakat – egyoldalúan módosította. Ezek alapján a szolgáltatónak teljesítenie kellett volna az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályokban előírt azon kötelezettségeit, amelyek a szerződések módosításáról szólnak – különösen az előfizetők értesítése és az előfizetőknek biztosított jogok tekintetében.

 

A szerződésmódosításról szóló jogszabályok megsértése miatt a hatóság az elektronikus hírközlésről szóló törvényben rögzített jogkövetkezményeket alkalmazta, és határozatában a Kapulan Távközlési Kft.-re 300 ezer Ft bírságot rótt ki, valamint kötelezte, hogy a jövőben az előfizetői szerződéseit a jogszabályoknak megfelelően módosítsa. A határozat még nem jogerős.