A nagyvállalatok csupán 5 százaléka készült fel a digitális gazdaság informatikai követelményeire

forrás: Prím Online, 2017. április 26. 11:29

A Dell EMC bemutatta új, az Enterprise Strategy Group (ESG) által készített felmérésének eredményeit. A kutatásból kiderül, hogy a nagyvállalatok informatikai vezetői és döntéshozói szerint a cégek még nem integrálták teljesen működésükbe az informatikai átalakulás minden mozzanatát, amely a versenyképességük biztosításához szükséges lenne.

Bár a vállalatoknak az elavult informatikai eszközállományukat egyértelműen le kell cserélni, egyre inkább a digitális átalakulás válik az informatikai változtatások mozgatóerejévé. A Dell EMC ESG 2017 IT Transformation Maturity Curve tanulmányában a válaszadók 95 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szervezete ki van téve annak a kockázatnak, hogy lemarad iparági versenytársai egy kisebb csoportja mögött. Ez a néhány cég egyre nagyobb tempóval halad afelé, hogy működését teljesen digitális alapokra helyezze, „digitális vállalkozássá” váljon, átalakítva informatikai infrastruktúrájukat, folyamataikat és a megvalósítás során alkalmazott módszereiket.

 

Számos vállalat még mindig hónapokban, ha nem években méri az alkalmazások életciklusát, elkülönített infrastruktúrákkal rendelkezik, és továbbra is küzd a merev és elavult architektúrákkal – márpedig ezek a sikeres digitális átalakulás útjában állnak. 

 

„Az ügyfelek túlnyomó többsége tisztában van azzal, hogy meglévő infrastruktúráit optimalizálnia kell, ha ki akarja aknázni a digitális kor lehetőségeit.  Azonban a válaszadók többsége elmarad a versenytársak egy szűk elit csoportja mögött, akik már megfejtették a transzformáció titkát, ezért sokkal erősebb versenypozícióban vannak. A szervezetek IT transzformációra szánt befektetéseikkel áthidalhatják az elavult informatikai rendszerek és a digitális üzleti kezdeményezések között húzódó szakadékot, könnyebben elérhetik céljaikat, lerövidíthetik a piacra kerülési időt és növelhetik versenyképességüket” — mondta David Goulden, a Dell EMC elnöke.

 

Az informatikai átalakulás állomásaival foglalkozó 2017-es ESG tanulmány azt kívánja felmérni, hogy milyen szerepet játszik a digitális transzformáció a digitális vállalkozássá válás folyamatában. Az ESG egy kutatáson alapuló, adatvezérelt fejlődésmodellt alkalmazott az informatikai átalakulás folyamatában megfigyelhető szakaszok azonosítására, továbbá a modell segítségével vizsgálták azt is, hogy globális szinten a szervezetek milyen mértékben érték el a különböző szakaszokat. Mindezt olyan kérdésre adott válaszok alapján határozták meg, amelyek a szervezet helyszíni informatikai infrastruktúrájára, folyamataira és szervezeti felépítésére vonatkoznak. 

 

 

A globális felmérésben adott válaszok alapján az 1000 résztvevő szervezet négy csoportba sorolható az informatikai átalakulás fázisainak megfelelően:

 

A válaszadók többsége (71 százalék) szerint az informatikai átalakulás elengedhetetlen üzleti versenyképességük megőrzése érdekében. Az „átalakult” vállalatok 85 százaléka úgy véli, hogy a cég „nagyon erős” vagy „erős” versenypozícióban van, és az elkövetkező években sikeres lesz saját piacán – a kevésbé fejlett vállalatok esetében ez az arány csak 43 százalék.

 

Az „átalakult” szervezetek:

 

 

Az ESG szerint a modern adatközponti technológiák, például a horizontálisan skálázható tárolórendszerek és a konvergens/hiperkonvergens infrastruktúrák bevezetése javíthatja az infrastruktúra kiosztás, az informatikai projektek megvalósításának és az alkalmazásfejlesztés gyorsaságát és válaszkészségét. A felmérés eredményei szerint:

 

Az ESG szerint a sikeresen átalakult vállalatok egyik jellemzője lehet a korszerű informatikai folyamatok bevezetése, például az önkiszolgáló telepítési szolgáltatások, a nyilvános felhőben futtatott informatikai rendszerek és a DevOps módszerek használata. A felmérés eredményei:

 

A kutatás szerint az informatikai átalakulás gyakran kölcsönösen függ az informatikai és az üzleti oldal közötti együttműködő és hatékony kapcsolattól.