Eladó a GTS Magyarország

Kovács Attila, 2000. november 14. 22:26
A Global TeleSystems Inc. (GTS) bejelentette, hogy harmadik negyedéves forgalma 7,1 százalékkal növekedett, ám átstrukturálás következtében Business Services és a közép-európai egységeit el kívánja adni.
A cég adózás előtti forgalmán alapuló vesztesége a negyedévben a forgalom 3,3 százalékára csökkent. A vállalat számos új, jelentős ügyfelet szerzett az elmúlt időszakban, így például a Yahoo! Europe-ot, a Tiscalit, az Intranets.com-ot, a Microsofttal és a Compaqkal közösen elindította Európa legnagyobb „streaming media” szolgáltatását, valamint Frankfurtban és Stockholmban megkezdte a City Enterprise Networks működtetését.

Az átstrukturálás értelmében a fő hangsúlyt a jövőben a szélessávú szolgáltatások nyújtására helyezi. Az új stratégia bevezetésével a GTS Inc. a továbbiakban négy önálló üzleti egységbe szervezi tevékenységét. Ezek: GTS Europe (Szélessávú Szolgáltatások), GTS Business Services, GTS Közép-Európa és Golden Telecom. A cég a továbbiakban Európában a szélesávú szolgáltatásokra kíván összpontosítani, ezért a Business Servicest (amely elsősorban nyugat-európai, hangalapú szolgáltatásokat jelent), illetve a közép-európai egységet el kívánja adni. Ennek lebonyolítására fölkérte a Credit Suisse First Bostont.

A GTS közép-európai egysége a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban, Magyarországon, a Szlovák Köztársaságban és Romániában működve, vezető internet-, adat- és hangalapú szogáltatónak számít, és igen sok multinacionális vállalat, internetszolgáltató az ügyfele. A közép-európai üzleti egység a GTS Europe-pal kötött szerződései alapján nyújt szélessávú szolgáltatásokat és IP-hozzáférést ügyfeleinek.

A GTS Magyarország - mondotta Pesti István, a magyar vállalat első számú vezetője -, amint az anyacég sajtóközleményéből is kitűnik, jó pozícióban van: önállóan, illetve más szervezeti, tulajdonosi formában is megállja a helyét. Viszont engem is meglepett, hogy percekkel a hír bejelentése után milyen sok komoly érdeklődést és ajánlatot kaptunk a cégre vonatkozóan.