2019-re az épületek kétharmada okos lesz

forrás: Prím Online, 2017. július 14. 08:32

Ha informatikáról és „kütyükről” van szó, napjaink egyik legdivatosabb kifejezése az Internet of Things (IoT). Az internethez csatlakozó okoseszközök nem csak a közvetlen környezetünkben elérhető „kütyükön” keresztül képesek megkönnyíteni életünket, de az épületek, sőt egész városok szintjén is. 

A Schneider Electric kutatása alapján az épületüzemeltetők 63%-a okos analitikai eszközökkel kívánja hatékonyabbá tenni létesítménye működését, és 88%-uk szerint 2019-re ez a beruházás meg is térül. Az amerikai létesítményvezetők, illetve üzemeltetésért, karbantartásért és energiafelhasználásért felelős szakemberek bevonásával végzett felmérés résztvevőinek 70%-a szerint az IoT egy éven belül hatással lesz az épületüzemeltetési és karbantartási házirendjeikre.

 

Tisztább, hatékonyabb, biztonságosabb

Világszerte a szervezetek közel kétharmada (63%) tervezi, hogy kihasználja az Internet of Things lehetőségeit arra, hogy elemezze ügyfeleinek viselkedését és ezen keresztül jobb szolgáltatásokat nyújtson. Az üzleti döntéshozók egyéb fontos előnyöket is látnak az IoT-eszközök alkalmazásában a Schneider Electric kutatása szerint, például az erőforrások jobb kihasználását, (20%) a nagyobb biztonságot (18%), valamint a munkavégzési és életviteli szokásaink megváltoztatását (16%). Szintén fontos tényezőnek számít a megkérdezettek szemében a vásárlók jobb kiszolgálása (12%), a légszennyezés csökkentése (10%) és a több szabadidő (10%).

 

 

IoT az épületekben

Az IoT nem csupán a közvetlen környezetünkben gondoskodik nagyobb kényelemről. Ha a lakásban található okoseszközöknél eggyel nagyobb egységet, például teljes (intelligens) épületeket vizsgálunk, az itt telepített szenzorok képesek érzékelni olyan fontos tényezőket, mint a hőmérséklet, páratartalom, jelenlét, szén-dioxid-szint és a közművek állapota. A fejlett épületautomatizálási és energiafelügyeleti rendszerek ezen információk alapján optimalizálni tudják a folyamatokat és az energiafogyasztást. A legjobb példa erre hazánkban a Nordic Light irodaház, ahol a Schneider Electric irodája is található. Az épület a vállalat energiahatékonysági és automatizálási megoldásainak is köszönhetően a hagyományos épületekhez képest átlagosan 30%-kal kevesebb villamos energiát használ fel évente, ami 100-110 kWh/m2-nyi fogyasztást jelent. Az eső- és szennyvizet kezelő intelligens rendszerek pedig éves szinten akár 75%-kal csökkentik a létesítményben az ivóvíz felhasználását. Az ilyen jellegű, intelligens rendszerek iránt egyre nagyobb az érdeklődés, amit a Schneider Electric friss kutatása is alátámaszt. 

 

IoT a városokban

Az IoT a lakó- és irodaházakon túl nagyobb egységben, a városok szintjén is komoly lehetőségeket tartogat. Az időjárási körülmények alapos elemzésével pontosabb előrejelzések készíthetők, amelyek segítik a kockázatok csökkentését. A biztonság is növelhető videokamerás megfigyelőrendszerekkel, valamint az energiafogyasztás optimalizálásához és a fenntarthatóbb működés biztosításához is elérhetők intelligens rendszerek. A smart city szoftverek valós idejű adatokkal és elemzéssel segítik a döntéshozatalt és a folyamatok optimalizálását, legyen szó tömegközlekedésről, vízfelhasználásról és szennyvízkezelésről vagy éppen az adatközpontok és egyéb létesítmények optimálisabb üzemeltetéséről.