Robotok fogadják az utasokat a dél-koreai reptéren

forrás: Prím Online, 2017. július 21. 15:20

Dél-Korea épp történelmének legnagyobb téli sporteseményére készül, az LG pedig ezzel párhuzamosan az ország legjelentősebb nemzetközi utazási csomópontján, az Incheon nemzetközi repülőtéren az automatizált szolgáltatások fejlesztésén dolgozik. Ennek részeként az LG kísérleti jelleggel július 21-től számos, az utazókat a reptéren elkalauzoló robotot (Airport Guide Robot) állít üzembe, illetve takarítórobotokat (Airport Cleaning Robot) is bevet. Előbbiek a reptéren cirkálva nyújtanak információkat és segítséget a látogatóknak, míg utóbbiak a padlók kifogástalan tisztaságáért felelnek. 

Az LG azzal, hogy a világ egyik legnagyobb és legforgalmasabb repülőterén veti be a robotjait, a repteret használó évi mintegy 57 millió utazó számára nyújthat robotizált szolgáltatásokat. Bár a robotok hivatalosan péntektől állnak próbaüzembe, a reptéren gyakran megforduló utazók számára már február óta megszokott látvány lehet a jelenlétük, akkor kezdődött ugyanis a bétatesztjük. Az LG mérnökei az elmúlt öt hónap során finomhangolták a robotok működését, a bétateszt-időszakban szerzett tapasztalatok és adatok alapján javítva a teljesítményükön.
 


Az LG hangfelismerő platformjával ellátott Airport Guide Robotok a reptéren használt négy leggyakoribb nyelven – koreaiul, angolul, kínaiul és japánul – értenek, így az utazóknak szóbeli segítséget képesek nyújtani. A robotok a repülőtér központi szerverére csatlakozva tudják tájékoztatni az utasokat egyebek mellett az egyes járatok beszállási idejéről, vagy az éttermek, üzletek elhelyezkedéséről. A beszállókártya gyors beolvasásával a robotok akár a késésben lévő, vagy eltévedt utazókat is el tudják kísérni, hogy még időben elérjék a megfelelő beszállókaput.

 

A takarítórobotok egyesítik magukban amár jól ismer LG HOM-BOT robot-porszívók erőteljes tisztítási teljesítményét, autonóm navigációs rendszerét és az akadály-kikerülő képességeket, így közterületen is bevethetők. Ezek a robotok felderítik a leggyakoribb takarítást igénylő helyeket, elhelyezkedésüket adatbázisban tárolják el és kiszámolják a hozzájuk vezető legrövidebb utat. 

 


A repülőtéri robotok bemutatásával az LG azon kezdeményezését mutatja be, amelynek lényege, hogy az üzleti növekedésének jövőbeli motorjává fejlesztené fel kereskedelmi robot üzletágát. Jelenleg a vállalat robotüzletága két szektorból áll, az otthoni és a kereskedelmi részlegből. Az otthoni eszközök közé tartozik a HOM-BOT robotporszívó és az új Hub Robot, míg a kereskedelmi üzletág az olyan, különleges tervezésű robotokból áll, amelyek a reptereken, szállodákban, bankokban és más, közösségi használatú terekben nyújtanak szolgáltatásokat.