Budapest a hajléktalanok szemszögéből

forrás: Prím Online, 2017. augusztus 26. 11:18

Budapest sokunk otthona. Megvannak a törzshelyeink: a kedvenc padunk a Margitszigeten, az utca, amin mindennap végig tekerünk, vagy a sarok, ahol a péntek esti sörözés előtt összefutunk. De vajon hogyan látják a várost azok, akik számára ezek a helyek szó szerint az otthont jelentik? A MyBudapest Photo kiállításon 50 hajléktalan emberek által készített mű tekinthető meg 2017. szeptember 4. és 28. között a FUGA-ban, ami az ő szemszögükből mutatja be Budapestet.

A Budapest Bike Maffia csapata a londoni Café Art együttműködésével idén második alkalommal hirdette meg fotópályázatát hajléktalan emberek számára. A tavalyi évhez hasonlóan az önkéntesek a Fujifilm Magyarország támogatásával egyszer használatos fényképezőgépeket osztottak ki a résztvevőknek, hogy fotóikon keresztül mutathassák meg a várost, ahogyan ők látják. A kiállításon látható 50 alkotást egy szakmai zsűri választotta ki, a MyBudapest 2018 naptára pedig a látogatók kedvenc képeiből áll majd össze. A naptárak eladásából származó teljes nyereséget a hajléktalan művészek kapják.

 

 

A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget adjon a hajlék nélkül élőknek arra, hogy megmutathassák tehetségüket és mindennapjaikat, és ezzel felhívja a figyelmet a hajléktalanság problémájára, halványítsa a sztereotípiákat és szűkítse a társadalmi rétegek közötti szakadékot.

 

A My Budapest Photo Project kiállítás 2017. szeptember 04. és szeptember 28. között tekinthető meg a FUGA Budapesti Építészeti Központban (1052 Budapest, Petőfi Sándor utca 5.). A kiállításra a belépés ingyenes.

 

A kiállításról további információ a My Budapest Photo Project Facebook oldalán található.