MP3.com-Universal egyezség; savanyú a szőlő

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2000. november 19. 20:59
Az MP3.com, bár tulajdonképpen már mind az öt pereskedő kiadóvállalattal megegyezett, mégsem tudhatja maga mögött a jogi eljárásokat. A cég különböző összegek kifizetésében állapodott meg a kiadókkal, amelyek ennek fejében elállnak a jogorvoslattól.
A gond az, hogy a Seagram-Universal Music Group a többiek szerint kétszer annyit kap, mint a négy másik cég egyenként. A Warner, a BMG, az EMI és a Sony nem volt hajlandó megjegyzést fűzni az eseményekhez. Ha az esetből tényleg valamilyen jogi ügy lesz, akkor az az MP3.com-nak újabb 134 millió dollárba kerülhet a kiadóvállalatoknak eddig kifizetett 163,4 millió dolláron túl. A négy kiadó egyenként körülbelül 20 millió dollárt kapott kárpótlásul jogai megsértéséért, ám a Universal továbbra is kilógott a sorból, nem akart elállni a pertől. Több hónapnyi feszült alkudozás után a vállalatnak sikerült 53,4 millió dollárról megállapodnia az MP3.com-mal. A négy másik kiadó olyan alkut kötött, mely szerint ha az egyik kiadó magasabb összeget kap a többieknél, akkor automatikusan a többiek is megkapják ugyanazt az összeget.