Kihirdették az „Év információbiztonsági szakdolgozata” címet

forrás: Prím Online, 2017. szeptember 15. 13:16

A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület kihirdette az „Év információbiztonsági szak- és diploma-dolgozata” pályázat nyertesét. Az idén már 15. alkalommal kiírt pályázattal az Egyesület célja, hogy támogassa azokat a főiskolai és egyetemi hallgatókat, akik szakdolgozatukat az információbiztonság témakörében írják. 

2017-ben Kovács Zoltán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának hallgatója – szakdolgozat (BSc) kategóriában, míg Beláz Annamária, az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Elektronikus Közszolgálati Intézet hallgatója – diplomadolgozat (MSc) kategóriában nyerte el a megtisztelő címet.

 

Az „Év információbiztonsági szak- és diplomadolgozata” cím olyan nyilvános pályázatként lett meghirdetve, amelyen a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói indulhattak. Idén négy „BSc” dolgozat és négy „MSc” dolgozat érkezett be a bíráló bizottsághoz összesen három felsőoktatási intézményből.

 

A szakdolgozat kategóriában nyertes Kovács Zoltán „Webes Nyomkövetési Trendek Vizsgálata” című szakdolgozatával jelentkezett. „Internetes barangolásaink során számos ingyenes szolgáltatásba futhatunk, amelyben kifejezetten minket célzó hirdetéseket láthatunk vagy épp személyre szabott árakkal találhatjuk szemben magunkat. Mindez annak az adatgyűjtési folyamatnak köszönhető, ami a háttérben, többnyire a felhasználók tudta nélkül történik. De vajon a megfigyelés kiterjedtsége mindenki számára azonos? Van-e lehetőségünk ellenállni?”

 

 

Beláz Annamária a NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Elektronikus Közszolgálati Intézet hallgatója a „A magyar kibervédelmi szabályozás továbbfejlesztésének lehetőségei, Különös tekintettel a stratégiaalkotásra” című dolgozatával jelentkezett és nyerte meg a diplomadolgozat kategóriát. Beláz Annamária „Kitér, a használt kutatási módszerekre, majd bemutatja a dolgozat legérdekesebb eredményeit, továbbá a további kutatási irányokra.”

 

A Hétpecsét Egyesület szeptemberi fórumán a nyertesek kihirdetése után Kovács Zoltán, valamint Beláz Annamária is bemutatta dolgozatát, majd válaszoltak a szakmai közönség kérdéseire. Az erkölcsi elismeréssel és utazási utalvánnyal járó díjat az Egyesület elnöke, Gasparetz András adta át szeptember 13-án, az Egyesület, LXXVII. „Információvédelem menedzselése” c. szakmai fórumán. A nyertesek az utazási utalvány mellett idén is átvehették a Herendi Porcelánmanufaktúra „bölcs bagoly” porcelánfiguráját dr. Ködmön Istvántól, aki az Egyesület alelnöke és a Herenden termelési igazgató.

 

Az Egyesület vezetői „dicsérő” oklevelet nyújtottak át azoknak a pályázóknak, akik ugyan most nem nyertek, de szak-, vagy diplomadolgozatuk igen magas színvonalúaknak bizonyultak és a szakmai zsűri érdemesnek találta készítőiket, hogy a fórum résztvevői előtt őket is kiszólítsák és megjutalmazzák.

 

A nyertes pályaművek nem jöhettek volna létre elkötelezett konzulensek nélkül, így a Fórumon oklevelet adtak át Dr. Gulyás Gábor György és Dr. Krasznay Csaba részére is, elismerve ezzel szakmai hozzájárulásukat.

 

Különösen nagy öröm az Egyesület vezetősége és tagjai számára, hogy az elmúlt évek pályaművei azt bizonyítják, egyre több szakmai műhely kapcsolódik be a nemes versengésre. Az idei pályázatok az alábbi intézmények szakmai műhelyeiből kerültek ki: Nemzeti Közszolgálati Egyetem (6 dolgozat!),  Óbudai Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Reméljük, 2018-ban még népesebb lesz ez a lista.