Közel 18 milliárd forintnyi befektetés vár a hazai startupokra

forrás: Prím Online, 2017. október 4. 15:07

Közel 18 milliárd forint kiosztható kapacitás áll rendelkezésre hét hazai inkubátor akcelerációs programjában. A legtöbben olyan korai fázisú vállalkozásokat keresnek, amelyek kiforrott ötlettel és magas üzleti potenciállal rendelkeznek, emellett előnyt jelent az is, ha jelentős pozitív hatással vannak a társadalom életére. 

Hét hazai és egy nemzetközi inkubátor vezetője mutatkozott be a Drukka Startup Studio és a Baconsult közös rendezvényén azzal a céllal, hogy megtalálják azokat a startupokat, amelyek leginkább illeszkednek befektetési portfóliójukba. Az OXO Labs, a Design Terminal, a Baconsult, az MKB Fintech Inkubátor, az Intellitext Hardver & IoT Akcelerátor Kft., a Smartware tech és a Startup Campus Berlin –  többségük a GINOP 2.1.5 és az ÖKO_16 pályázatok nyerteseiként – összesen 17 milliárd 980 millió forintnyi összköltséggel valósítanak meg projekteket a következő 3-4 évben a hazai startupok új generációjának képviselőivel. A rendezvényen –  amelynek helyszínét a Nokia biztosította –  a varsói Bridge 2 MassChallenge startup akcelerátor program vezetője is képviseltette magát. 

 

Mentori lehetőség, inkubációs ökoszisztéma

Az OXO csoport innovatív, korai fázisú technológiai vállalkozások jelentkezését várja. A kiválasztás folyamán az ötlet kiforrottsága, a benne rejlő üzleti potenciál, illetve a csapat összetétele mind meghatározó tényezők. „A csoporthoz tartozó OXO Ventures – amely alap hozzávetőlegesen 50 millió eurót fog kezelni és összesen 10-20 befektetést szeretne megvalósítani a jövőben – átlagosan 3 millió eurós befektetéseket kínál a vállalkozásoknak. Az OXO Labs pedig 20-70 millió forint közti befektetéshez segíti hozzá a vállalkozásokat” – mondta el Oszkó Péter, a csoport vezetője. Hozzátette, az OXO csoport a befektetésen túl számos mentori lehetőséget is elérhetővé tesz a vállalkozások számára.

 

Az inkubációs ökoszisztémaként működő Design Terminál olyan korai fázisú startupoknak biztosít mentorprogramot, amelyek jelentős pozitív hatással lehetnek a társadalom életére és jellemzően az egészség, a sport, a tanulás, a munkavállalás vagy a mobilitás és városfejlesztés területén tevékenykednek. A Design Terminál tulajdonosai – kiegészülve más társtulajdonosokkal – nemrég létrehozták az Arete befektetési Zrt.-t, amely mintegy 600 millió forintot fektet be tervezetten 15 startup vállalkozásba a következő 3,5 évben. „Két versenyelőnyt emelnék ki. A legtöbb, amit mi egy startupnak adhatunk, az nem csupán a befektetés, hanem a potenciális ügyfél; ebben kiemelkedően erős a Design Terminál. A másik előny pedig, hogy aki bekerül hozzánk, egy olyan egyedülálló közösség tagja lesz, ahol hosszú távú baráti és üzleti kapcsolatokra tehet szert” – magyarázta Ács Zoltán, a Design Terminál szakmai igazgatója, az Arete Zrt. operatív igazgatója. 

 

Szintén erős kapcsolati hálót, személyes tapasztalatokat, tudást és ötleteket kaphatnak azok a startupok, akik a Baconsult támogatását élvezik majd. Az angyalbefektető csapat olyan, a digitális oktatás, a HR-technológia, az autóipar vagy az e-kereskedelem területén működő startupokat vár, amelyeknek már van működő termékük vagy szolgáltatásuk. „Tervezetten 470 millió forint állami támogatást osztunk ki, előreláthatólag 10 csapatnak. Egyetlen érdekünk és célunk, hogy az általunk segített cégek sikeresek legyenek és eljussanak egyszer az exitig. Abban hiszünk, hogy tartós sikerre csak az alapítók vihetnek egy céget, ezért nekünk ők az ügyfeleink, a partnereink, mi bennük hiszünk, bízunk és őket segítjük” – mondta el Balogh Péter, a Baconsult ügyvezetője. 

 

 

Irány a nemzetközi piac!

Összesen 600 millió forintot fektet be és várhatóan 12 startupot mentorál a Smartware tech, amely az IOT hardware területén működő, nemzetközi piacralépési potenciállal rendelkező startupokat keres. „A négy cégből és egy inkubációs vezetőből összeállt szakmai csapatunk erős befektetői- és startupper tapasztalattal rendelkezik, elsősorban a prototipizálás, a gépgyártás, a szoftver- és hardver-termékfejlesztés területén” – mondta el Réti András, a Smartware tech partnere.

 

Nemzetközi piacokon is sikerre esélyes projektek iránt érdeklődik a januárban induló, egyelőre még az előkészítés fázisában lévő Intellitext akcelerátor. A vállalat bármilyen fázisban és érettségi szinten lévő, elsősorban –  de nem kizárólagosan – hardware területen működő startupokba invesztál. „Minimum 8, de ideális esetben 10-15 projektbe tervezünk befektetni. A befektetésre szánt összeg nagyjából 700 millió forint. Folyamatos mentorálást, infrastruktúrát és kapcsolatrendszert adunk” – mondta el Szigetlaki Zsolt alapító, stratégiai igazgató.

 

A közép-kelet-európai régió legjobb fintech startupjai számára kínál piacra jutást és befektetést az MKB Fintechlab. Az MKB Bank által alapított innovációs labor és startup akcelerátor pénzügyi-technológiai, korai fázisú startupokat keres. Olyanokat, amelyek rátermett csapattal, letisztult üzleti modellel és fejlesztés alatt álló termékkel rendelkeznek. „A következő inkubációs programunk 2018 februárjában indul és 8 startupot várunk a programba. Az inkubációs csomag része a szakmai programon, mentoráláson és a banki fejlesztési-együttműködési lehetőségen felül egy 25 ezer eurós befektetés, amelyért cserébe 6% tulajdonrészt kérünk. A program végén a 8 csapatból kiválasztunk 2 startupot, amelyek további 75 ezer eurós cash befektetést kapnak egyéni feltételek mellett” – magyarázta Pereczes János ügyvezető.

 

"Innovate locally, scale globally!" Ez a mottója az Enterprise Hungary által életre hívott Startup Campus Berlin programnak, amelynek célja a berlini akcelerátor és kockázati tőke táraságokkal közös üzletfejlesztés. A program során a kiválasztott résztvevők neves nemzetközi akcelerátorok mentoraival és befektetési alapok szakembereivel konzultálhatnak egy háromnapos „validation tour” során. „A Startup Campus Berlin egy olyan nemzetközi tanácsadói szolgáltatás, amelynek célja, hogy a közép-kelet-európai országokból érkező startupok megmérettessék magukat és részévé váljanak a berlini ökoszisztémának” – mondta el Galla Zoltán társalapító és projektvezető.  

 

A Progress Bar rendezvénysorozatot – amely mára a budapesti startup-szcéna egyik legnagyobb rendszereres találkozási pontjává nőtte ki magát – 2017. szeptember 28-tól minden hónap utolsó csütörtökén közösen szervezi a Drukka Startup Studio és a Baconsult. http://progressbar.blog.hu