Elektronikus kereskedelem, internet - konferencia Debrecenben

MTI Sajtóadatbank, 2000. november 23. 09:20
Az 50 személynél több dolgozót foglalkoztató vállalkozások 80 százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel, további 10 százalékuk egy-két éven belül tervezi ezt, 10 százalékuk pedig a jövőben sem kíván internetezni - hangzott el az internet felhasználásán alapuló elektronikus üzletvitel és kereskedelem helyzetéről rendezett konferencián szerdán Debrecenben.
Farkas Norbert, a GKI Gazdaságkutató Rt. munkatársa elmondta: a magyarországi internethasználati szokásokat felmérve megállapították azt is, hogy úgynevezett intranet belső hálózattal a cégek 60-65 százaléka, saját működő weblappal 50 százaléka rendelkezik.

Az internetnek a kereskedelemben betöltött szerepét is vizsgálták, de az adatfeldolgozás körülbelül két-három év múlva készül el - mondta a szakember. Előzetesen annyit közölt: a hazai cégek internetes értékesítése az árbevételüknek körülbelül két százaléka. Számítások szerint 2001-ben az internetes értékesítés árbevétele Magyarországon eléri a 400 milliárd, 2002-ben pedig az 1300 milliárd forintot - tette hozzá.

Mártonffy Attila, az IDG Számítástechnika munkatársa a tanácskozáson arról beszélt: különböző felmérések szerint hazánkban a lakosság 6-10,5 százaléka használja az internetet otthon, az iskolában, illetve a munkahelyén. Ez az arány, összehasonlítva más országokkal, igen alacsony, Csehországban például a lakosság 22 százaléka, Lengyelországban pedig 38 százaléka internetfelhasználó.

A tanácskozáson elhangzott: a világon jelenleg 140 millióan interneteznek, számuk 2003-ra eléri az ötszázmilliót. Az USA-ban a lakosság 58 százaléka használja az internetet, s az internethasználók 27 százaléka vásárol is a világhálón.

Magyarországon jelenleg a kereskedelem egy százaléka on-line vásárlás: ebben az évben az elektronikus kiskereskedelmi forgalom elérte a másfél milliárd forintot.

A csütörtökön befejeződő debreceni tanácskozáson az elektronikus kereskedelmi és üzleti megoldások mellett több előadás hangzik el az internetes marketing szerepéről is.