Újrakezdők a Morgan Stanleynél

forrás: Prím Online, 2017. november 3. 12:44

A Morgan Stanley tavaly első ízben indította el Budapesten azt az „újrakezdő” programot, melynek célja segíteni azon álláskeresőket, akik legalább 2 év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz vagy új karrierlehetőséget találni. 

„Vannak, akik gyermekvállalás után állnának újra munkába, esetleg egészségi vagy családi okok miatt távolodtak el a munkaerőpiactól, sőt olyanok is, akik a nyugdíjba vonulás után döntenek úgy, hogy újra kamatoztatnák tapasztalatukat.” – mondta el Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR vezetője. A program 5 ével ezelőtt indult és az első New York-i csoport óta mára Londonban, Hongkongban, Mumbaiban, Bengalaruban és Budapesten is sikeresen működik. A növekedés kulcsa elsősorban az, hogy teljesen különböző hátterű és eltérő tapasztalattal rendelkező jelöltek kerülhetnek be így a vállalathoz. Globálisan a résztvevők több mint 60%-a program végével állandó pozíciót kapott a Morgan Stanleynél, mindez jól mutatja a kezdeményezés erejét és egyben vonzerejét is.

 

12 hét a visszarázódásra

Tavasztól lehetett jelentkezni és a nyár folyamán választották ki azokat, akik végül bekerültek programba. A résztvevők ősszel álltak munkába a cégnél. „A cél nem titkoltan az, hogy hosszú távra szóló munkalehetőséget biztosítsunk. A 12 hetes, fizetéssel járó program módot ad a munkába való visszarázódásra és a szakmai önbizalom visszaszerzésére. Újrakezdőink megismerhetik a vállalatot, mi pedig őket” - tette hozzá a szakember. A „Return to Work” lényege, hogy a résztvevők fokozatosan térnek vissza a „szakmai mélyvízbe”. A munka mellett számos képzésen vesznek részt, például a munka és a magánélet egyensúlyára vagy időmenedzsmentre fókuszáló képzést, ezen felül heti két angol oktatáson is részt vesznek, amely kiterjed a telefonos és e-mail kommunikáció erősítésére, valamint prezentációs, kommunikációs képzésben is részesülnek. Mindemellett divíziónként kapják azokat a szakmai képzéseket, amelyek szükségesek a munkájukhoz. A résztvevők folyamatos visszajelzést is kapnak személyes mentoraik által, akik akár szakmai, akár személyes jellegű kérdésekben is igyekszenek segítséget nyújtani. Érdekesség, hogy mentorok felkészítésére is ügyelnek a generációs különbségek kezelésének érdekében, hiszen ebben a programban nem szokatlan, hogy az idősebb kollégát nála jóval fiatalabb szakember munkatársa mentorálja.  

 

Virtuális lunch: megismerni a nemzetközi csapatot

A visszarázódást és a céggel való megismerkedést szolgáló tréningek egyik legizgalmasabb pontja az úgynevezett virtuális lunch. „Ez tulajdonképpen egy speciális videó-konferencia, amikor a magyar csapat együtt ebédel a londoni csapatunkkal, csak éppen az egyik társaság itt, Budapesten, a másik pedig Londonban ül. Kivetítőkön látják egymást a résztvevők, gyakorlatilag egy virtuális térben ebédelnek együtt. Általában a londoni szenior kolléga vezeti a kötetlen találkozót, amelyen személyes és üzleti témákat érintenek. Mindez módot ad arra, hogy a csapat tagjai jobban megismerjék azokat a kollégákat, akikkel majd együtt dolgoznak” – összegzi Fremda Balázs.

 

Közösen döntenek a folytatásról

Decemberben kerül sor a programzáró értékelésre, ekkor a cég és a résztvevő közösen dönti el, hogyan folytatódik az együttműködés. „A cél persze az, hogy mindenki számára sikerüljön pozíciót találni. Persze ez nem mindig teljesül, de ez természetes is, hiszen van, hogy különböznek a felek elvárásai. Jók a tapasztalatok, hiszen a program tavalyi résztvevői közül legtöbben ma is velünk vannak és idén is erre törekszünk" – értékelte az eredményeket a szakember.  

 

Szoboszlai Anett és Esztergályos Szilvia idén kerültek be a programba

Szoboszlai Anett 3 év kihagyás után jelentkezett és kertül be a vállalat programjába: „A Jól-Lét Alapítványon keresztül értesültem a Morgan Stanley Return To Work programjáról. Több éves közigazgatási tapasztalattal és egy közel három éves kisgyerek mellett remélni sem mertem, hogy felvesznek egy ilyen világszínvonalú és nagy presztízsű vállalathoz. A jelentkezésnél magabiztosságot adott, hogy a program célja éppen a hozzám hasonló cipőben járók megszólítása. Személy szerint sokkal könnyebben tudok át-, visszaállni a napi nyolc órás munkavégzésre, ha egyszerre több feladatra kell koncentrálnom és persze segítenek a tréningek és mentorok is. A Technológiai Divízióhoz kerültem, a vezetés és a csapat is nagyon támogató, segítenek megismerni a céget, a szabályokat és átlátni a terület működését. Nekem pont erre a befogadó, rugalmas és mozgalmas munkakörnyezetre volt, van szükségem.”

 

Esztergályos Szilvia 7 év gyermeknevelés után jelentkezett a programba és került a Morgan Stanleyhez: „Magyarországi viszonylatban igazán újdonságnak számít a Return To Work, szerintem követendő példa lehetne sok más cégnek is. A program időt ad és felkészít arra, hogy ismét megálljam a helyem a szakmámban. Nemcsak a tréningek és tanfolyamok, de a munkakörnyezet is segít, például abban, hogy nyelvtudásomat felfrissítsem és bővítsem. Nagyon fontos, hogy van egyfajta „önbizalom-növelő” hatása ennek. Elsődleges célom, hogy a program végére kiderüljön számomra, egyensúlyt tudok-e teremteni a családom és a munkám között, mind időben, mind energiában. A Morgan Stanley kezdeményezése jó alkalmat kínál arra is, hogy 7 év otthonlét után a munkámmal kapcsolatos jövőbeni céljaim kitisztuljanak.”