A Deutsche Telekom felgyorsítja a European Smart City fejlesztését

forrás: Prím Online, 2017. november 14. 14:22

A Deutsche Telekom létrehozta a Budapesten működő European Smart Solutions Center (ESC) központot, melynek célja az okos városok fejlesztésének felgyorsítása Európában. 

Az ESC célja a Deutsche Telekom Csoport smart city koncepcióval és fejlesztéssel kapcsolatos szakértelmének és tevékenységinek összefogása, a piacra lépési tevékenységek támogatása, valamint a felhasználók bizalmát kiérdemelt és élvező smart city megoldások elérhetővé tétele az összes európai önkormányzat számára. Az ESC olyan központi funkciókat biztosít, mint a marketing, partneri együttműködések elősegítése, az értékesítés előtti és utáni folyamatok irányítása, valamint szorosan együttműködik a helyi smart city értékesítési és megvalósítási szakértőkkel. A központ emellett páratlan szakértelemmel rendelkezik a városok számára az EU által városfejlesztési célokra biztosított alapok felhasználása céljából biztosított tanácsadási tevékenységek terén is. 

 

A DT Csoporton belül szakértőkből kialakított munkacsoportok foglalkoznak a legfontosabb megoldások és platformok termékké fejlesztésével, valamint a jelenleg elérhető smart city megoldások körének bővítésével. A munkacsoport egyik kiemelt tevékenysége jelenleg a NarrowBand IoT (NB-IoT) smart city megoldás fejlesztése és megvalósítása, mivel ebben a szektorban az NB-IoT keskenysávú technológia ideális megoldást kínálhat számos alkalmazásra. 

 

“A Deutsche Telekom célja hogy Európában a smart city megoldások első számú szállítója valamint bármely, a digitális átalakulást célul kitűző város számára megbízható és hosszú távú partner legyen” - mondta Ralf Nejedl, a Deutsche Telekom Europe B2B részlegért felelős alelnöke. “A European Smart Solutions Center részlegünk létrehozásával folytatjuk az innovatív megoldások fejlesztésére irányuló tevékenységünket, elősegítve hogy a városok felkészüljenek a jövő kihívásaira és javíthassák lakóik életminőségét.”

 

WiFi4EU – ingyenes WiFi hozzáférés a közterületeken

Az Európai Bizottság - a Digital Single Market, az egységes digitális piacot célul kitűző irányelvének megfelelően 120 millió eurós keretet biztosít a világhálóhoz ingyenesen és a mobil módon történő hozzáférésre Európa közterületein, azaz a parkokban, tereken és a középületekben, mint például könyvtárakban, egészségügyi központokban és múzeumokban. A közszférában szerzett sokéves tapasztalataival a Deutsche Telekom segítséget nyújt a kezdeményezésben részt venni és a célzott pénzügyi támogatást megszerezni kívánó városoknak.

 

A Cisco-val együttműködésben a Deutsche Telekom olyan csomagot fejlesztett ki a városok számára, mellyel könnyen megvalósíthatják az egyéni igényekre szabott, biztonságos és felhasználóbarát WiFi4EU megoldásukat. Az alkalmazást minden város saját igényei szerint alakíthatja, ezzel olyan további előnyöket kínálhatnak lakóiknak és látogatóiknak, mint a meglévő városi applikációk ingyenes használata, illetve információk a városi eseményekről és e-szolgáltatások. Emellett, a városvezetés valósidejűleg és visszamenőlegesen is kaphatnak ún. crowd monitoring információkat, amivel tovább javíthatják a városi szolgáltatások színvonalát.

 

A WiFi4EU rendszert fölrajzilag kiegyensúlyozott módon fogják kiépíteni, hogy a nagysebességű adatkapcsolat az EU teljes területén szolgálja a helyi közösségek lakóinak és látogatóinak kényelmét -  a tervek szerint 2020-ra legalább 6-8 ezer településen tervezik a rendszer megvalósítását. Az első projekt kiírások 2017 végén vagy 2018 elején várhatók. 

 

A Smart City Dashboard könnyű áttekinthetőséget és irányíthatóságot kínál   

További smart city projektként a Deutsche Telekom Európa-szerte kínálja a városok vezetésének a Mayor’s Dashboard alkalmazást. A web-alapú dashboard (műszerfal) lehetővé teszi a városvezetés számára a város infrastruktúrájának nyomonkövetését, vezérlését és optimalizálását. A megoldással az alkalmazásokat könnyen lehet vezérelni bármilyen eszközről: okostelefonról, tablet-ről vagy nagyképernyős eszközről. A megoldás teljesen egyéni igényre szabható és lehetővé teszi az adatok valósidejű nyomonkövetését. Az elérhető adatokat lehetséges továbbá összesíteni, menteni illetve vizuálisan megjeleníteni. A dashboard megoldás nagyon intuitív és a jövőben könnyen alkalmassá tehető további smart city alkalmazások kezelésére is. 

 

 

A Deutsche Telekom a Smart City World Congress rendezvényen

Idén a Barcelona városában november 14-16. között rendezett Smart City World Congress eseményre több mint 17.000 látogatót várnak   A Deutsche Telekom pavilonjában (Hall P2, Street A, Stand 127) a vállalat számos Smart City megoldást, valamint a már megvalósított projektekből származó valós adatokat mutat be: ideértve a Smart Transport közlekedési megoldásokat - ideértve a Smart Parking, Smart Electric Vehicle Charging (elektromos járművek töltése),a tömegközlekedési, a forgalom és utasirányítási rendszert - valamint a Smart Waste Management (hulladékgazdálkodás), Smart Lighting (világítás), Smart Metering (fogyasztás leolvasás) és a Smart Public Safety (közbiztonság) megoldásokat. Bemutatják továbbá a NarrowBand IoT-alapú keskenysávú megoldásokat, valamint a Smart City Dashboard és WiFi4EU megoldásokat. A Deutsche Telekom-nak a holnap Smart City koncepcióról alkotott jövőképéről további információk találhatók ‘Smart Solutions for Sustainable Cities’ (Okos Megoldások a Fenntartható Városoknak) címmel nemrég közzétett ún. white paperben.