A Közlekedési Múzeum és a Fortepan képarchívum közös felhívása

forrás: Prím Online, 2017. november 15. 15:38

A Közlekedési Múzeum és a Fortepan képarchívum közös felhívást tesz közzé az M3-as metróval és annak teljes vonalával kapcsolatos archív anyagok felkutatására. 

A megújuló Közlekedési Múzeum nagy hangsúlyt fektet az eltűnő közlekedési és ipari értékek megőrzésére és dokumentálására, így a jelenleg zajló felújítási munkálatok kapcsán is igyekszik befogadni és a lehető leghatékonyabban dokumentálni, illetve kellő alapossággal feldolgozni ezt a főváros és annak lakói számára közlekedéstörténeti jelentőségű folyamatot. A történeti kontinuitás jegyében a folyamat elengedhetetlen részét képezi a retrospektív szempont befogadása is, ezért döntöttek úgy a Fortepannal együttműködésben, hogy az elmúlt több mint negyven év emlékeit felelevenítve felhívást írnak ki. 

 

„Az M3-as metróvonal jelenleg zajló felújítási munkálatai kapcsán úgy döntöttünk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a vonal építését, átadását és használatba vételét megörökítő felvételeket begyűjtsük és egyre növekvő, digitálisan is elérhető fotógyűjteményünk részeként bárki számára elérhetővé tegyük. Az ipari emlékek a szemünk láttára válnak a jövő történelmi relikviáivá, ennek a pillanatnak a megörökítésében, retrospektív módon a Múzeum is részese kíván lenni, ezzel is hangsúlyozva az értékmentés fontosságát” – mondta el Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója. 

 

Az M3-as építése 1970-ben kezdődött meg, a kész metróvonalat 1976. december 31-én adták át, ekkor a metró még csak a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között közlekedett, Kőbánya-Kispestig tartó hosszabbítása csak 1980-ra készült el. Végső, ma is teljes hosszán 1990 óta használhatjuk.

 

A Közlekedési Múzeum fontos feladatának tartja a gyűjteményeihez való nyílt hozzáférés biztosítását, illetve a megőrzésében lévő fotók és filmanyagok feldolgozásának előmozdítását. A Fortepannal közös cél szellemiségében a szakemberek célja a közlekedés- és ipartörténeti értékek tudományos igényességű bemutatása és a páratlan felvételek közkinccsé tétele egy olyan közlekedéstörténeti szempontból meghatározó folyamat kapcsán, melyet valós időben tapasztalhatunk meg.

 

A Múzeum a beadott fotókat szakszerűen feldolgozza és biztonságosan megőrzi az utókor számára. Emellett, tervei szerint, az Intézmény a felajánlott fotók közül közösségimédia-felületein, illetve honlapján is válogatást tesz majd közzé. 

 

A Közlekedési Múzeum és a Fortepan felhívása az alábbi linken érhető el: https://www.kozlekedesimuzeum.hu//hu/hirek/a-kozlekedesi-muzeum-felhivast-hirdet