Szárnyal a magyar Flight Refund

forrás: Prím Online, 2017. november 16. 12:26

Összesen 250 millió forint tőkebefektetést kap a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a légitársaságok szolgáltatásával kapcsolatos panaszok érvényesítésére szakosodott Flight Refund. 

A dinamikusan fejlődő startup szerződött ügyfeleinek száma meghatszorozódott az elmúlt évben, így immáron több mint 100 millió forint követelésállományt kezelnek a légitársaságokkal szemben. A jelenleg 11 országban jelen lévő magyar vállalkozás a tőkeinjekciónak köszönhetően további nemzetközi terjeszkedést tervez, céljuk a közép-kelet-európai régió első számú jogi utaskísérőjévé válni. 

 

Magyarországon is egyre inkább ismert tény, hogy az EU szabályoknak megfelelően - a vis maior helyzetektől eltekintve - kártérítés illeti meg azokat a légi utasokat, akiknek repülőjárata több mint 3 órát késett, el sem indult, vagy a légitársaság túlfoglalása miatt nem fértek fel az adott járatra az elmúlt öt évben. 

 

Erősödő fogyasztói tudatosság

A légi utasok fogyasztói tudatosságának erősödésében úttörő szerepet játszott a 2012-ben családi startup-ként induló, de mára nemzetközileg is versenyképes Flight Refund, amely most összesen 250 millió forint tőkebefektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Növekedési Befektetési programja keretében. 

 

A törvényileg 250 és 600 euró (77-186 000 forint) közötti kártérítési igény képviseletére és beszedésére szakosodott cég szolgáltatása iránt a tavalyi évhez képest tízszer annyian érdeklődtek idén, a szerződött ügyfeleik száma pedig meghatszorozódott ugyanebben az időszakban. A dinamikus fejlődés eredményeként a magyar startup immár több mint 100 millió forint követelésállományt kezel a légitársaságokkal szemben. 

 

Félezernél is több problémás gép Budapesten 

A magyar jogi utaskisérő sikerét segítette a légiforgalom töretlen növekedése is Európában. 2016 novembere óta közel 35 millió fel- és leszállást regisztráltak az Európai Unió repterein, közülük több mint 131 ezer volt problémás, azaz a törölt, vagy a 3 óránál többet késő járat. Az európai trendeknek megfelelően a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren is rekordszámú forgalmat regisztráltak szeptemberben: összesen 1 247 352 utas érkezett és indult a budapesti légi kikötőből. Az első kilenc hónapban a forgalom csaknem elérte a tíz-, év végére várhatóan meghaladja a 13 milliót. A magyar főváros esetében tavaly november óta összesen 510 olyan járatról lehet tudni, ahol valamilyen gond volt: 199 esetben késett a gép, 311-et pedig töröltek. 

 

 

Az iparág legnagyobb szakértőivé válnának a régióban

A Hiventures-től kapott kockázati tőke felhasználásával a Flight Refund a közép-kelet-európai piaci jelenlétének megszilárdítása mellett, Romániában, Máltán és Spanyolországban nyit irodát. Illetve céljaik között szerepel további nemzetközi üzleti partnerek és iparágak bevonása az együttműködésbe. 

 

„A három fővel induló cégünk az elmúlt években a légi ipari és követeléskezelési szakmákban járatos menedzsmenttel, jogi szakértői csapattal bővült, mára húsz állandó munkatársat és számos külső szakértőt foglalkoztatunk. Ennek köszönhetően évente sokezer utasnak tudunk érdemben segíteni” – mondta el Bolyó Anikó, a Flight Refund ügyvezetője. 

 

A Flight Refund működéséről: 

A panaszos utasnak csak regisztrálnia kell a https://flight-refund.eu/hu/ oldalon a járat információit megadva. A szakértői csapat megvizsgálja az ügyet, eldönti, hogy az adott járat problémája a légitársaság miatt következett-e be. Három nap alatt értesítik az utast, hogy elvállalják-e az ügyet, és innen kezdve neki a várakozáson kívül semmi tennivalója. Az elvállalt eseteket 98 százalékos sikerrátával fejezi be a Flight Refund – ezért 30 százalékos sikerdíjat számol fel, még abban az esetben is, ha netán többletköltséget jelentő pereskedésig fajulna az ügy.

 

A Flight Refund nemcsak az egyéni utasoknak, hanem az utazási irodáknak is segítséget nyújt, akik plusz, lojalitás-növelő szolgáltatásként tudják nyújtani utasaiknak a kártérítési lehetőségekről szóló gyors és pro-aktív értesítést. Az Európában egyedülálló informatikai fejlesztésnek köszönhetően a szolgáltatást igénybe vevő utazási irodák ügyfelei már a járatkésés napján értesülnek e-mailben arról, hogy kártérítésre jogosultak, és regisztrálhatnak a Flight Refund weboldalán.