A világ első SMS-e

forrás: Prím Online, 2017. december 2. 12:13

A technológia világában sokszor nem gondolkozunk a dolgok eredetén, pedig már 25 év telt el azóta, hogy Neil Papworth, aki akkor szoftverfejlesztőként a Vodafone-nak dolgozott, elküldte az első szöveges üzenetet kollégájának. A világ első SMS-ében pedig nem más állt, mint hogy „Boldog Karácsonyt!”.

1992-ben egy akkor 22 éves programozó, Neil Papworth forradalmi cselekedetet hajtott végre: üzent a kollégájának, Richard Jarvis-nak. De nem akárhogyan, hanem digitálisan, a számítógépéről. December lévén pedig az aktualitásra is kényesen ügyelt, hiszen az üzenet nemes egyszerűséggel a ’Merry Christmas’, vagyis a ’Boldog Karácsonyt!’ volt.

 

Papworth már évek óta nagy erőkkel dolgozott a Short Message Service, vagyis az SMS létrejöttén, amelynek modernebb variációi nélkül ma már elképzelhetetlen lenne az élet. 1993-ban, egy évvel az első SMS elküldése után, a Nokia egy új funkciót is bemutatott, amely megkülönböztető "hangjelzéssel" jelezte a bejövő üzeneteket, könnyebbé téve az észrevételt.

 

De vajon ugyanúgy működött minden 25 évvel ezelőtt, mint napjainkban? 

 

Aligha. Ezek az üzenetek kezdetben maximum 160 karakterből állhattak, és mivel a ma széles körben ismert emotikonoknak még nyoma sem volt, a felhasználók így szimplán pár karakterből álló rövidítésekkel jelezték, hogy milyen kedvük van, vagy milyen hangulatban vannak: például, ha valamit nagyon viccesnek találtak, egy egyszerű ’LOL’-t (Laughing Out Loud) írtak a mondandójuk végére.

 

 

1999-ben, hét évvel Neil Papworth első elküldött SMS-e után, az üzeneteket végre több hálózaton keresztül is képesek voltak közvetíteni, amivel a szolgáltatás hatalmas népszerűségre tett szert. 

 

Ma a ’Boldog karácsonyt!’ üzeneteket emberek milliói tudják már elküldeni egymásnak lakhelytől függetlenül az idő töredéke alatt, videókkal és igazi, színes emotikonokkal, vagyis hangulatjelekkel színesebbé téve a mondandójukat.

 

Bár eltelt 25 év az első SMS elküldése óta, Papworth továbbra is élénken dolgozik a digitális újításokon, így ez alkalomból szívesen emlékezett vissza a történelmi jelentőségű innovációjára.

 

"1992-ben fogalmam sem volt arról, hogy milyen népszerű lesz a szöveges üzenet, és arra végképp nem gondoltam, hogy ez emotikonos és üzenetküldő alkalmazásokat eredményezne, amelyeket milliók használnak majd. Nemrég meséltem el a gyermekeimnek, hogy én küldtem az első ilyen szöveget. Visszatekintve örömmel látom, hogy ez a karácsonyi üzenet a történelem egy fontos részét képezi " – mondta el nemrég Papworth.

 

A Vodafone hisz abban, hogy a modern technológia nem csak a jelenünk, de a jövőnk szempontjából is fontos, és tökéletesen igazolja ezt az is, hogy az első SMS is a szolgáltató nevéhez köthető. Ma már, amikor folyamatban van az ötödik generációs hálózatok előkészítése, a gépek közti kommunikáció pedig egyre jobban behálóz mindent, biztonságosabbá és könnyebbé téve az életünket, nehéz lenne elképzelni a hétköznapjainkat emojik és különböző üzenetszolgáltatások nélkül. A telekommunikációs vállalat ezért is tartja fontosnak a digitális szakadék áthidalását generációk és anyagi lehetőségek között, hisz nem titkolt célja, hogy ezeket az emberiség életében fontos évfordulókat valamennyien ünnepelni tudjuk.