Az InnoEnergy stratégiai partnere lett a MOL-csoport

forrás: Prím Online, 2017. december 12. 12:57

Partnerségi szerződést kötött egymással az InnoEnergy, Európa vezető fenntartható energiagazdálkodást képviselő befektető szervezete és a MOL-csoport, a legnagyobb hazai olaj-és gázipari nagyvállalat. 

A két cég együttműködésének fókuszában az energetikai célú fejlesztések támogatása áll. Az első közös projektjük már meg is valósult, miután a MOL, mint főszponzor karolta fel az InnoEnergy által az energetikai startupok számára szervezett PowerUp! versenyt, amelynek november 22-én, Budapesten rendezték meg a döntőjét.

 

A megállapodás értelmében MOL aktív szereplőként kapcsolódik be az InnoEnergy által kiemelten kezelt területekhez, mint az oktatás, az innovatív projektek menedzselése és üzletfejlesztési szolgáltatások biztosítása. Emellett pedig részt vesz különböző aktivitások megvalósításában, amelyek közé tartoznak kiemelkedő iparági események, illetve a fejlesztőkkel való együttműködések is.

 

„Az általunk felkarolt startupok hatalmas lehetőséghez jutnak annak köszönhetően, hogy közvetlen kapcsolatot építhetnek ki, illetve dolgozhatnak együtt egy vezető nemzetközi nagyvállalattal. A MOL pedig befektetőként jelenhet meg a tiszta technológiát érintő fejlesztések legnagyobb nyitott innovációs platformján, illetve azon belül is a számára kulcsterületnek számító kelet-európai régióban.” – hangsúlyozta Jakub Miler, az InnoEnergy közép-európai ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a MOL-csoport, a közép-kelet-európai régió egyik legnagyobb vállalata, amely az InnoEnergy-hez szintén becsatlakozott RAFAKO mellett jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy új irányokat jelöljön ki az európai piacon és globális szinten is vezető töltsön be az energetikai-és mobilitási szektor forradalmi megújításában.

 

“A startup közösséggel való kapcsolatfelvétel nélkülözhetetlen lépés az 2030-as stratégiánk céljának eléréséhez, azaz ahhoz, hogy az ügyfelek első számú választása legyünk. Hiszünk abban, hogy az InnoEnergy-vel kialakított partnerségünk az európai innovációs ökoszisztéma fontos pillérévé válik, épp ezért óriási örömmel és hatalmas lendülettel vetjük bele magunkat a jövőbeni projektek közös megvalósításába.” – emelte ki az együttműködési szerződés megkötése után Winkler Zsolt a MOL-csoport Open Innovation HUB vezetője.