Sok újdonság az újévben az autópályás díjfizetésben

forrás: Prím Online, 2018. január 1. 11:59

Hatodik éve változatlanok a sztrádahasználat díjai, 2017-ben is népszerű volt az éves jogosultság elővásárlási lehetősége, egyre jobban fogynak a megyei matricák. Január elsejétől ügyfélbarát módon változik számos előírás, a motorosok már májustól kedvezményes havi matricát vehetnek.

A 2012 óta változatlan díjszintek a jövő évben sem emelkednek, a közlekedők a hat éve megszokott árakon vásárolhatják meg a továbbiakban is az ismert matricatípusokat. A fizetős utak köre mindössze az idén decemberben átadott két új szakasszal, az M85 Csorna elkerülő befejező ütemével és az M35 Debrecen utáni folytatásával bővül az újévben. 

 

2017-ben is keresett terméknek bizonyultak a megyei matricák, amelyekből a mai napig országszerte összesen több mint 1,7 millió darab fogyott 9,3 milliárd forint értékben. A rendkívül kedvező árú e-matrica típus népszerűségét jól mutatja, hogy az előző évihez képest 13,7 százalékkal több kelt el belőle. Szombathely gyorsforgalmi bekötésével először válthattak Vas megyei matricát a közlekedők, az első esztendőben ebből több mint 36 ezer darabot értékesítettek.

 

A tavaly bevezetett és rendkívül népszerűnek bizonyult kényelmi szolgáltatás idén az év teljes utolsó hónapjában elérhető volt, az autósok már december 1-jétől beszerezhetik a 2018-as országos éves és megyei e-matricákat. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. kimutatásai alapján eddig összesen több mint 94 ezer úthasználati jogosultság kelt el az érvényességi idő kezdete előtt 1,58 milliárd forint értékben.

 

2018. január elsejétől számos új, az autósok költségeit és adminisztrációs terheit csökkentő előírás lép hatályba az e-matricás rendszerben. Az ügyintézést jelentősen megkönnyítő egyes rendelkezéseket a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell majd.

 

Az egyik legfontosabb intézkedés lehetővé teszi, hogy pl. a véletlenül díjköteles útszakaszra tévedő autósok az utazás megkezdése után is megvásárolhassák az e-matricát. Az új előírás szerint a fizetős hálózatra lépéstől számítva 60 perc áll az úthasználók rendelkezésére a jogosultság megváltásához. Az e-matricákat a továbbiakban is érdemes már indulás előtt beszerezni akár személyesen, akár elektronikus úton. A jóhiszemű mulasztók azonban a jövőben mentesülhetnek a pótdíjazás alól, ha a megfelelő jogosultságot a díjköteles útra hajtást követő egy órán belül megveszik.  

 

A korábbi szabályozás szerint a jogosulatlan úthasználatért kiszabott 14 875 forintos alap-pótdíj már 30 nap után 59 500 forintra nőtt. A módosítással e türelmi idő a kétszeresére, 60 napra hosszabbodik. Ha a jármű az arra egyébként irányadó díjkategóriához képest alacsonyabb díjkategóriába tartozó, érvényes jogosultsággal rendelkezik, csak a - 60 napon belüli rendezés esetén - 7500 forintos különbözeti pótdíjat kell kifizetni. 

 

Ha az úthasználónak a jogosulatlan úthasználat és az első felszólítás kézhezvétele között eltelt időben kettőnél több pótdíjfizetési kötelezettsége keletkezett, a pótdíj maximalizálását kérheti két, a járműre irányadó alap-pótdíj vagy különbözeti pótdíj összegére. A kérelem benyújtására a korábbi 15 nappal szemben 75 nap áll az üzemben tartó rendelkezésére. A kérelem egy rendszámra egy naptári évben többször is benyújtható. A rendszer üzemeltetője a jövőben a pótdíjfizetésre kötelezett természetes személy kérelmére részletfizetést engedélyezhet, ha az egy összegű rendezés jelentős anyagi terhet róna a mulasztóra. 

 

2018 a családok éve lesz, ezért a D2 járműkategóriába tartozó személygépkocsira regisztráció után igénybe vehető kedvezmény januártól nemcsak a négy, hanem már a három gyermeket nevelő családok számára is elérhető. 

 

A motorosok a kínálatból eddig hiányzó kedvezményes havi matricát vehetnek járművükre. A már májustól elérhető új termék ára az 1470 forintos heti jogosultsághoz képest mindössze 2500 forint. 

 

A további kedvező változásokról részletes tájékoztatás található a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján (www.nemzetiutdij.hu).