Az ABB szállítja Bulgária országos gyorstöltőhálózatát

forrás: Prím Online, 2018. január 4. 13:44

Az ABB és Bulgária legjelentősebb, elektromos járművek kölcsönzésére szakosodott vállalata együtt kivitelezi az ország töltési infrastruktúrájának legnagyobb bővítését.

Az ABB gyorstöltőállomásai már Bulgária szerte megtalálhatók az ország legfontosabb közútjai mentén. A jelenlegi tervek szerint a meglévő töltőhálózatot tovább bővítik, és 2018 első negyedévének végére az ország főútjait és autópályait is gyorstöltő-infrastruktúrával látják el.  

 

A Terra53 gyorstöltő állomások integrálását végző bolgár partnerrel, az eMobility International-lel folytatott együttműködésnek köszönhetően az ABB Terra53 gyorstöltőit már kiépítették a Szófiát a görög határral összekötő nemzetközi útvonalak mentén, így ilyen típusú gyorstöltő működik az ország fontosabb pontjain, így például Szófiában, Várnában, Veliko Tarnovóban,  Blagoevgrádban, Szandanszkiban, Rakovszkiban, Sztara Zagorában, Lubimecben és Burgaszban is.

 

Az Eldrive márkanév alatt működő eMobility International gyorstöltőállomásokra épülő infrastruktúra fejlesztésével, kezelésével és üzemeltetésével foglalkozik. A vállalat támogatja az autósokat, hogy jobban megismerjék az elektromos mobilitást, és abban segíti az e-járművek vezetőit, hogy könnyen eljussanak a legközelebbi töltőállomáshoz vagy az elektromos autókat kölcsönző telephelyre. 

 

 

„Azért esett a választásunk az ABB-re, és bíztuk meg a gyorstöltőhálózatunk Bulgáriát átfogó kiépítésével, mert rendkívül megbízhatóak, és távtámogatást képesek nyújtani, ami döntő fontosságú a vállaltunk számára” – nyilatkozta Stefan Spassov, az eMobility International vezérigazgatója.  

 

A legnépszerűbb töltőállomásnak számító Terra 53 CJGT kompatibilis a bolgár piacon kapható összes elektromos járművel. A töltőállomás CHAdeMO, CCS és Type2 AC szabványokat alkalmaz, és az autó akkumulátorának kapacitása függvényében 15-60 perces töltési ciklust biztosít.  

 

„Az ABB az e-járművek töltési infrastruktúrájának kiépítését szolgáló innovatív és hatékony technológiák szállításával meghatározó szerepet játszik a fenntartható mobilitás fejlesztésében. A világ számos pontján kivitelezett projektjeink azt bizonyítják, hogy az ABB globális szereplő a gyorstöltő technológiák terén, és vezető szerepet vállal az országos töltőhálózat Bulgáriában történő kiépítésében” – mondta Frank Muehlon, az ABB EV Töltési Infrastruktúra globális üzletágának a vezetője. 

 

A Terra 53 többszabványú, 50 kW teljesítményű egyenáramú töltőállomás, amely szóló, dupla vagy tripla csatlakozásúra konfigurálható. A kedvezőtlen időjárási feltételekre terezett töltőállomás a -35°C és +55 °C közötti könyezeti hőmérséklet-tartományon belül zavartalanul képes üzemelni. A hálózatra csatlakozó megoldásokat felsorakoztató ABB Ability portfólió részét képző távoli állapotfelügyeleti és a távoli hibaelhárítási funkciók jelentős előnyöket biztosítanak az ABB töltőit alkalmazó ügyfelek számára. A töltőpontok, a szervizmegoldások és a személyek összekapcsolásával az ABB a szervizesetek több mint 90%-át képes távolról diagnosztizálni. Az elmúlt két év során az ABB a szervizesetek több mint 60%-át helyszíni beavatkozás nélkül volt képes megoldani. A távoli állapotfelügyeletnek és hibaelhárításnak köszönhetően jelentősen megtakarítások érhetők el az állásidő, az utazási és szállítási idő, valamint a szükséges munkaórák és erőforrások csökkentése révén. A Terra 53 kiépítésre ideális helyszínt kínálnak az autópályák pihenői, a benzinkutak, az autókereskedések vagy forgalmas városi csomópontok, így például a nyilvános parkolók.    

 

Az eMobility International Délkelet-Európa-szerte működik, Eldrive és Spark márkanevek alatt. A vállalat a régióban töltőállomásokra épülő infrastruktúra telepítésével, fenntartásával és üzemeltetésével foglalkozik. E mellett Spark márkanév alatt rugalmas e-jármű kölcsönzési lehetőségeket és elektromos autó megosztási szolgáltatásokat is kínál. A Bulgáriában elektromos járművekre szakosodott vállalatok közül a legnagyobbnak számító eMobility International elektromos járművekből álló flottája több mint 110 járművet számlál. A gyorstöltési infrastruktúra fejlesztésére összpontosító cég azt a célt tűzte ki, hogy közel 500 töltőpontból álló hálózatot épít ki Bulgáriában és a régióban.  

 

Az ABB több mint 2500 főt foglalkoztat Bulgáriában. A Szófiában lévő központi irodája mellett az ABB-nek négy termelő üzeme van az országban. A Rakovszkiban működő két üzem kis- és középfeszültségű alkatrészeket gyárt. A Petricsben működő gyára kisfeszültségű termékeket, míg a szevlievói üzeme nagyfeszültségű termékeket gyárt. Várnában rendelkezik egy turbófeltöltő szervizállomással is.