15 éve Magyarországon debütált a világon először az első mobil képtovábbító szolgáltatás

forrás: Prím Online, 2018. február 5. 12:19

Több mint másfél évtizeddel ezelőtt a Telekom (előző nevén Matáv) akkori mobil leányvállalata, a Westel szakemberei az Ericsson mérnökeivel közösen tették lehetővé a világon először, hogy a mobilelőfizetők kereskedelmi szolgáltatásként küldjenek egymásnak fotókat. A képmegosztásból azóta globális járvány lett.

A képek és videók már most is domináns részt hasítanak ki a földkerekség mobilinternetforgalmából: az Ericsson Mobility Report tavaly novemberi statisztikái szerint a havi 14 ExaByte több mint fele vizuális tartalom, és ez a szám 2023-ra a 75 százalékot is elérheti az akkorra már 110 ExaByte-osra duzzadó volumenben. 

 

Bár az ezredfordulón a kamerás mobil még különlegességnek számított, a vállalat 2002 tavaszán a világ szolgáltatói közül elsőként elindította teljes körű kereskedelmi MMS szolgáltatását, így az ügyfelek mobiltelefonnal színes fényképeket és hangokat küldhettek egymásnak - a világon először.

 

Az MMS első verziójában a felhasználók egy másik mobilkészülékre, valamint elektronikus levélcímre juttathattak el képeket. Az első telefon, amely képet és videót egyaránt tudott küldeni, az Ericsson T68i volt, amelyhez különálló, felcsatlakoztatható kamera tartozott. Ennek képességeit ma már ugyanúgy megmosolyognánk, mint a T68i képernyőjének a felbontását. Akkor azonban csúcstechnológiának számított, ahogyan a 100-200 kbps sebességű mobiladatátvitel is, amellyel a képek két telefon között „közlekedtek”. 

 

Míg az SMS-t a hagyományos mobilhálózaton küldte a készülék, addig az MMS már a mobilneten közlekedett a felhasználók között.

 

Az MMS ma is létező szolgáltatás, a szélessávú mobilnet térnyerésével azonban a kép- és videómegosztás – benne az önkifejezés egyik legfontosabb eszközévé avanzsált szelfikkel – egyszerűbb és sokoldalúbb lett.