A jobb internet veled kezdődik

forrás: Prím Online, 2018. február 6. 15:56

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat felkérésére hatóságok, informatikai vállalatok, civil szervezetek és gyerekek fognak össze, hogy a Biztonságos Internet Nap alkalmából felhívják a figyelmet a biztonságosabb és jobb internetezés fontosságára és alapvető szabályaira. 

A Biztonságos Internet Napot (Safer Internet Day – SID) az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül ma már a világon közel 130 országban – köztük az Európai Unió mind a 28 tagállamában –, minden év februárjának második keddjén, ugyanazon a napon rendezik meg. 

 

A SID része annak a globális kampánynak, amelynek célja, hogy az online technológiák és mobil eszközök felelős és biztonságosabb használatára ösztönözzön. Ezen a napon a szakemberek világszerte felhívják a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire is, így a zaklatásra, a gyermekpornográfiára és egyéb illegális és káros tartalmakra, ugyanakkor tájékoztatják a gyermekeket, szülőket, pedagógusokat és döntéshozókat a problémákról és azok lehetséges kezeléséről. 

 

A Gyermekmentő Szolgálat ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy az internet korunk egyik nagy és hasznos találmánya, amely szinte mindenkinek megkönnyíti, szórakoztatóbbá és hatékonyabbá teszi az életét. Az internethasználók 1-2 százaléka azonban rendszeresen visszaél a világháló nyújtotta lehetőségekkel, ezt a problémát kell tudni kezelni egyéni, intézményes, hatósági és globális szinten is. 

 

Az utóbbi években a „biztonságosabb” helyett a „jobb” internet létrehozására került a hangsúly. Ezért idén a SID közös felelősségünkre fókuszál: mindannyiunk dolga, hogy az internetet egy jobb hellyé tegyük magunk és egymás, de különösen a fiatalok számára. Mi több, felhívja a figyelmet, hogy tiszteljük egymást a digitális világban is. Ezért is lett 2018-ban a SID szlogenje: “Alkoss, csatlakozz, tiszteld a másikat: A jobb internet veled kezdődik!”

 

 

A Safer Internet Day (SID) – Biztonságos Internet Nap hazai programjai:

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), az EU SIP-programjának hazai konzorciumvezetője figyelemfelkeltő eseményt szervezett erre a napra, amelyen szakemberek, döntéshozók, pedagógusok, gyerekek, a sajtó, illetve a téma iránt érdeklődők vettek részt. A rendezők hazai intézményeket, gyermekvédelmi szakembereket, játékszakértőket, webes biztonsági szakembereket, távközlési cégeket, internetszolgáltatókat, non-profit szervezeteket, multinacionális cégek képviselőit is meghívták az eseményre. 

 

A téma szakértői megvitatták, hogy a fiatalok online tevékenységében mi a példaértékű, mi a hasznos, és mi nagyon káros. Tapasztalatokat cseréltek, ötleteket adtak egymásnak a krízishelyzetek megoldására.

 

A SID budapesti rendezvényén Kurkó Zsuzsánna, a  Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Program projekt koordinátora köszöntötte a résztvevőket, és elmondta, hogy mára tradícióvá vált a Safer Internet Day, vagyis a Biztonságos Internet Nap. Kiemelte, a nap célja, hogy felhívják a figyelmet az internet helyes használatának fontosságára, és arra, hogy ennek elsajátítása mindannyiunk közös felelőssége. Ugyanilyen fontos, hogy akárcsak a valós életben, az internet virtuális, arctalan tereiben is tiszteljük egymást.  Megköszönte a Microsoft Magyarországnak, hogy a rendezvény számára a helyszínt biztosította és aktív programmal is hozzájárult annak színesebbé tételéhez. 

 

Kurkó Zsuzsánna beszélt a SIP 2017-es eredményeiről is. A Program oktatói tavaly 738 alkalommal 1910 tanórát tartottak, összesen 49 494 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok – teljes gyereklétszám 42 950 fő – mellett 2852 szülőt és 3692 tanárt is továbbképeztek, 128 budapesti és 108 vidéki helyszínen, összesen 236 intézményben. 

 

Az idei SID-re több érdekességgel készültek a szervezők. A rendezvény ideje alatt élő online bejelentkezések voltak, így Szegedről a Szent-Györgyi Albert Agórából és a hazai SIP európai uniós partnereitől is, Ausztriából, Bulgáriából, Portugáliából, Szlovákiából és Romániából, akik köszöntötték egymást és röviden bemutatták, hogy mivel is készültek erre a különleges napra.   

 

A szervezők életre hívtak egy internetbiztonsági „Live Library”-t – élő könyvtárat – is, ahova olyan területekről hívtak meg szakértőket, mint például a közösségi média, a hírközlés, a kiberbűnözés, lelki segélyvonal és tanácsadás, etikus hackerség, hogy véleményt cseréljenek, megosszák egymással a tapasztalataikat, és válaszoljanak a résztvevők kérdéseire. 

 

 

A Live Library szakértői és témái:

  1. Borbás Fannitól és Sós Mártontól, a SIP Youth Panel csapatának aktív tagjaitól a "Fiatalok a világhálón" című beszélgetés keretében lehetett kérdezni. Fanni képviselte Magyarországot 2017-ben Brüsszelben, a Youth Panel konferencián, míg Márton 2016-ban Luxemburgban vett részt a Safer Internet Fórumon. 
  2. Kobza Miklóstól, az MTVA sajtófőnökétől a "Média és álhírek" témakörében lehetett feltenni kérdéseket.
  3. Reményiné Csekeő Borbála pszichológustól, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetőjétől a "Lelki társ" témakört érintő kérdésekről lehetett beszélgetni.
  4. dr. Szongoth Richárd rendőr százados és Pál Tamás rendőr százados, a KR Nemzeti Nyomozó Iroda, Kiberbűnözés Elleni Főosztályról a "Kiberbűnözés" témában beszélgetett.
  5. Kovács Zsombor IT biztonsági kutató, a "Hackerek" témakörben válaszolt a feltett kérdésekre.

 

A beszélgetések mellett az érdeklődők kipróbálhatták az Óriás Lájkvadász társasjátékot is, SIP-oktatók vezetésével.

 

A SIP magyarországi konzorciuma a 2018-as Biztonságos Internet Nap alkalmából versenyt is hirdetett hazai általános iskolások és középiskolások számára, digitális történetmesélésre és szépirodalmi írásművek elkészítésére. Mivel a kortárs segítségnyújtás, egymás tanítása és a tanácsadás is egyre nagyobb hangsúlyt kap napjainkban, a gyerekek pályaműveikben megfogalmazhatták, miképp teszik, vagy tudnák jobbá tenni az internetet.

 

A pályázatra közel 70 munka érkezett be az ország minden területéről. A legkreatívabb és legötletesebb alkotásokat alsó tagozatos általános iskolások adták be. 

 

A zsűri a döntését szakmai szempontokra alapozta (tartalom, technikai megoldások, kreativitás, tudatosság megjelenítése, tájékozottság növelése stb.), emellett figyelembe vette, hogy a pályamunka egyéni vagy csoportos alkotás volt-e, és hogy mennyi munkát fektettek bele az alkotók. A zsűri egy-egy kategóriában nem osztott ki minden díjat, mivel sok pályamunka nem a kiírt témában született, így sajnos ki kellett őket zárni a versenyből. 

 

A szervezők két kategóriában összesen 680 000 Ft pénzdíjat osztott ki. 

 

 

A digitális történetmesélés díjazottjai: 

Általános iskola alsó tagozat: 

  1. Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskola csapata, Budapest 
    A mű címe: Intelliga 2030
  2. Debreceni Benedek Elek Általános Iskola 1. a osztály tanulói, Debrecen  
    A mű címe: Barátok a jövőből
  3. Koplányi Emma, Veresegyház, Fabriczius József Általános Iskola 
    A mű címe: Csillagászat

 

Általános iskola felső tagozat:

  1. Harmatcseppek, Budapest, Kőbányai Harmat Általános Iskola 
    A mű címe: A biztonságos internet éve 2050 
  2. Kováts Zsombor, Ajka, Bródy Imre Gimnázium és AMI
    A mű címe: A veszély
  3. Tili Nóra Viktória, Ajka, Bródy Imre Gimnázium és AMI
    A mű címe: Név Nélkül 

 

Középiskola:

  1. Végh Benjámin, Budapest, Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium
    A mű címe: A három lány és egy ráadás

 

A szépirodalmi művek díjazottjai: 

Általános iskola alsó tagozat: 

  1. Szegfű Zalán, Pusztazámor, Andreetti Károly Általános Iskola
    A mű címe: Csodaország
  2. Hegedűs Janka, Budapest, Kassa Utcai Általános Iskola
    A mű címe: Ha én iskolaigazgató lennék

 

Általános iskola felső tagozat:

  1. Szőlősi Csengő Hajnal, Miskolc, Miskolci Petőfi Sándor Általános Iskola
    A mű címe: Az időgép
  2. Diószegi Lili, Budapest, Gárdonyi Géza Általános Iskola
    A mű címe: Ha lenne…
  3. Peresztegi Hanna, Budapest, XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola
    A mű címe: Kétarcú sötét lélek

 

Középiskola:

  1. Turai Hunor, Nagykőrös, Arany János Református Gimnázium   
    A mű címe: Egy felhasználó naplója
  2. Szabó Dorottya, Szombathely, Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum, Kereskedelmi és Vendéglátó Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
    A mű címe: A hazug kislány és az Instagram meséje
  3. Menyhárt Réka, Budapest, Tamási Áron Gimnázium
    A mű címe: Jövő és Jelen

 

A Komlói EGYMI Pécsváradi tagintézménye 10-12. osztályos tanulóit a szervezők ajándékcsomaggal díjazták. 

 

Az idei SID programjához csatlakozott az Új Nemzedék Központ is, amely 20 Közösségi Terében országszerte tartott foglalkozásokat a SIP egyik oktatója által kifejlesztett „Lájkvadász” interaktív társasjátékkal, ahol ajándékcsomagokat is kiosztottak a résztvevők között.  Az Új Nemzedék Központ élőben közvetítette Facebook-oldalán a SID budapesti programját.

 

A SID már meglévő partnereként a Balabit is részt vállal számos egyéb oktatási tevékenysége mellett a SID 2018 eseményének támogatásában. A hazai alapítású kiberbiztonsági termékeiről híres szoftverfejlesztő cég a digitális történetmesélés kategóriában első helyezést elért alsó tagozatos általános iskolás csapat Intelliga 2030 című munkájának elismeréseként díjazta a gyerekek csapatmunkáját.

 

Fotók: NGYSZ/Gordon Eszter