Országszerte 1500 Digitális Jólét Program Pont fejlesztése valósul meg

forrás: Prím Online, 2018. február 6. 18:55

Korszerű eszközökkel és megújult tudástárral várnak mindenkit az országszerte ingyenesen elérhető 1500 megújult közösségi internet hozzáférési ponton. Az 5 milliárd forint hazai és uniós forrásból 2018 végére megvalósuló fejlesztésnek köszönhetően színvonalas környezetben, szakértők segítségével bővíthetőek a digitális ismeretek.

A pályázat első ütemében beérkezett kérelmek alapján 845 nyertes DJP Pont helyszíni infrastrukturális fejlesztése kezdődik meg február közepétől. Várpalotán, az országban elsőként átadott Ponton már elérhető korszerű eszközökkel (tabletek, laptopok, okostelefonok stb.) a rendelkezésre álló megfelelő sávszélességű interneten keresztül bárki számára elsajátíthatóvá és fejleszthetővé válnak a digitális ismeretek.

 

„A mintegy 21 ezer helyi és közel kétszer annyi járási lakost érintő, több mint 2 millió forint értékű várpalotai beruházás az első lépés a közösségi internet hozzáférési pontok fejlesztésében. A mintegy 1500 megújuló pontra az év végéig folyamatosan szállítják ki az eszközöket, így legkésőbb 2018 végére a digitális ismeretek elsajátítása és hasznosítása minden magyar ember számára országszerte ingyenesen elérhetővé válik” – mondta Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár.

 

A heti húsz órában nyitva tartó DJP Pontokon az ingyenes eszközhasználat mellett jól képzett mentor segítsége is igénybe vehető. Így a lehetőség azok számára is adott, akik eddig még egyáltalán nem használtak digitális eszközöket.

 

Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos kiemelte: „Az unióban is példaértékű a megvalósuló program, amely az élet számos területét, egyebek mellett az oktatást és az üzleti modelleket is jelentős mértékben meghatározza és átalakítja.” 

 

A közösségi internet hozzáférési pontok fejlesztése pályázati szakaszának második üteme 2018. január 15-én nyílt meg újra, a támogatási kérelmeket 2018. február 28-áig lehet beadni.