A Vodafone Alapítvány Big Datát használva szállna szembe a járványokkal

forrás: Prím Online, 2018. március 1. 08:17

A Vodafone Alapítvány egy úttörő program (Big Data for Good) indulását jelentette be Ghánában, amelynek keretében a vállalat összevont, anonimizált adatok felhasználásával segíti a kormányt a járványok nyomonkövetésében, ezzel elejét véve a tömegjárványok kialakulásának.

A program – amely globálisan is az egyik első ilyen jellegű projekt – összevont, anonimizált adatok segítségével, valós időben fogja követni a népességmozgás trendjeit.  Ezt követően az adatok elemzésével életmentő megfigyeléseket fogalmaz meg olyan tömegjárványok idején, mint amilyen például a 2014-es nyugat-afrikai ebola járvány – a valaha látott legnagyobb epidémia – is volt. A Vodafone Alapítvány programja jó példa arra, hogy miként használható fel a ’big data’ értékes információk összegyűjtéséhez, amelyeket aztán a ghánai kormány több egészségügyi és fenntartható fejlődéssel kapcsolatos program kapcsán fel tud használni, végső soron pedig életeket menthet és az emberek életkörülményeit javíthatja az adatok segítségével.

 

A kormányzati szervek a jövőben hatékonyabban tudják elosztani az erőforrásaikat, és képesek lesznek meghatározni azokat a területeket, ahol az újabb járványkitörés veszélye magasabb. Az egyes mobilantennák körzetében mérhető aktivitási szint egyfajta ’hőtérképet’ képes felrajzolni az emberek tartózkodási helyéről és arról, milyen messzire távolodnak el a járvány ideje alatt; míg az összevont, anonimizált adatok több területen is felhasználhatók a döntéshozatal támogatásához, úgymint az egészségügyi, agrár- és közlekedési szektorban.

 

Az Afrikában úttörőnek számító programot a Vodafone Alapítvány és a William and Flora Hewlett Alapítvány – az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb filantróp alapítványa – támogatja. A Flowminder civil szervezet adattudós csapatának munkájához fognak finanszírozást biztosítani. A Flowminder – a Ghánai Statisztikai Szolgálattal (GSS) és a Vodafone Ghánával szoros együttműködésben – névtelen forrású mobiladatot fog gyűjteni, összevonni, integrálni és elemezni, összhangban a Vodafone bizalmas kezelésre vonatkozó globális irányelveivel, a GSMA adatvédelmi irányelveivel, valamint a ghánai adatvédelmi szabályokkal.  Az év második felében induló projekt végső soron a ghánai kormánynak nyújtott részletes, friss megfigyelések segítségével ment életeket. A jövőbeli egészségügyi kihívások sikeres kezelésének támogatásához mobil- és járványügyi adatokat használnak fel.

 

Joakim Reiter, a Vodafone Csoport külkapcsolati igazgatója így fogalmazott: „A mobiltechnológia az emberi viselkedést leíró összevont, anonimizált adatok széles köréhez tud hozzáférés biztosítani, valamint lehetőséget nyújt a teljes lakosság mobilitásának megfigyelésére. Mivel már képesek vagyunk az emberek mozgását mérni, a fertőzések terjedésének modellezése is lehetővé vált. Ennek segítségével potenciálisan emberéletek ezrei menthetők meg.”