Májusban indul a Startup Campus London ötödik szemesztere

forrás: Prím Online, 2018. március 21. 13:35

A Cambridge-i Future: Hungary rendezvényen jelentették be a Startup Campus London ötödik szemeszterének indulását.  Az Enterprise Hungary által életre hívott programba bekerülők, 4 szombati alkalomból álló térítésmentes kurzuson vehetnek részt Londonban, a világ egyik legsikeresebb egyetemi inkubátorában.

A Startup Campus London célja a Nagy-Britanniában tanuló, dolgozó fiatalok ösztönzése saját innovatív vállalkozásuk elindítására, továbbfejlesztésére. A program során a magyar fiatalok olyan fontos témákban kapnak szakmai támogatást, mint például a csapat kialakítása, a célközönség azonosítása és piacszegmentálás, az üzleti modell felépítése, valamint prezentációs tréningen is részt vehetnek. Az elmúlt két évben négy szemeszter során kaptak segítséget a magyar tehetségek az Imperial College Campus-án.

 

 

„Az elmúlt két évben több mint 80 magyar fiatal végezte el a képzésünket. Több vállalkozás már a piacon van, kettő közülük tőkebefektetést is kapott. Sikeres európai vállalkozásokat építünk és egy tehetséges magyar fiatalokból álló vállalkozói közösséget. A program továbbá erősíti a kétoldalú magyar brit kapcsolatokat, hiszen a létrejövő cégek mind a két országban aktív tevekénységet folytatnak, jogi identitással rendelkeznek.” – mondta Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary ügyvezetője.

 

A szervezők a programba Londonban, illetve Nagy-Britanniában élő, konkrét startup ötlettel rendelkező, vagy startup vállalkozásban dolgozó egyetemisták, illetve fiatal munkavállalók jelentkezését várják.

 

A képzéseket nemzetközi tapasztalattal rendelkező inkubációs szakemberek tartják, az Imperial College London Campus-án. A Startup Campus London fővédnöke Magyarország londoni nagykövete, Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

 

 

Tervezett időpontok:

 

Szakmai partnerük a New Generation Centre London.

 

Jelentkezés: goo.gl/wGz83T

Jelentkezési határidő: 2018. április 1. (A jelentkezőket április 11-ig értesítik.)

 

A korábbi programon résztvevő innovatív ötletek közül több cég is kapott befektetést, illetve befektetési ajánlatot, melyek közül március 28-án, a „The UK offer for startups” rendezvényen bemutatkozik az ArtConscious, illetve bemutatásra kerül a Startup Campus London program is. Az eseményre regisztrálni itt lehet.