A mobil munka menedzselve menő

forrás: Prím Online, 2018. március 28. 08:48

Manapság már sehova nem megyünk mobil nélkül, legkevésbé a munkahelyünkre. Ennek a főnökeink többnyire örülnek, hiszen hatékonyabban végezhetjük a munkánkat. 

Az IT-szakemberek számára azonban még mindig kihívást okoz, hogy egységesen és biztonságosan felügyeljék az infrastruktúrán belül használt céges és privát tulajdonú okostelefonokat és tableteket, hiába biztosítanak hozzájuk vállalati támogatást a legnagyobb rendszerek fejlesztői. A Novell szakértői szerint a hatékony megoldáshoz mindenképpen szükséges egy olyan rendszer, amellyel egyszerre lehet kezelni minden készüléket, a mobileszközöktől kezdve a laptopokon át az asztali számítógépekig.

 

A „hordozható kütyük” teljesen meghódították a világot, így ma már elenyészően kevés azok száma, akik ne használnának okostelefont és/vagy tabletet, különösen a vállalatoknál. Szinte nincs olyan üzleti megbeszélés, ahol ne sorakozna mindenki előtt legalább egy – céges vagy privát tulajdonú – mobil. 

 

Ezzel együtt a kapcsolódó eszközök piaca is folyamatosan bővül. Egy becslés szerint 2016-ban 35,1 milliárd dollárt ért a BYOD és vállalati mobilitási megoldások piaca, és ez 15,87 százalékos éves növekedés mellett 2021-re várhatóan 73,3 milliárd dollárra nő. A tendencia érthető, hiszen ahhoz, hogy az alkalmazottak egyszerűen, de biztonságosan használhassák a céges erőforrásokat a saját készülékeikről, a vállalatoknak professzionális felügyeleti eszközökre és támogatásra van szükségük.

 

Akcióban az óriások

Ennek megfelelően az okostelefonos „óriások” is megtették a lépéseket, és már a két legnagyobb piaci szereplő, a Google és az Apple is kínál vállalati felügyeleti megoldásokat operációs rendszerei mellé. (Az IDC adatai szerint 2017 első felében 85 százalék volt az Android és 14,7 százalék az iOS részesedése az okostelefonok piacán.)

 

A Google az Android Enterprise-on keresztül nyújt beépített védelmi és felügyeleti funkciókat, amelyek a cégek és a felhasználók számára is egyszerű és biztonságos használatot garantálnak. Az Apple pedig a Device Enrollment Programon keresztül egyszerűsíti a vállalatoknál használt eszközök kezelését és beállítását, és a Volume Purchase Programmal könnyíti meg a cégek számára a beszerzést.

 

Számos cég alkalmazza ezeket az megoldásokat, sok helyen nehézséget okoz azonban, ha több gyártó termékeit is használják, és ezeket párhuzamosan kell kezelni. Ilyenkor hasznos, ha a vállalatok olyan mobil eszközfelügyeleti megoldást vesznek igénybe, amelynek segítségével az okostelefonok és tabletek a laptopokkal és asztali gépekkel együtt, egységesen menedzselhetők a vállalati eszközkezelő rendszerben. Ilyen például a ZENworks Configuration Management, amely integrálható mind az Android Enterprise funkciókkal, mind az Apple Device Enrollment Programmal.

 

 

Mindent egy helyen, biztonságosan

A ZENworks Configuration Management segítségével a vállalatok egyetlen konzolról felügyelhetik az összes céges és privát tulajdonú készüléket, legyen szó okostelefonról, táblagépről, notebookról vagy asztali gépről és Android, iOS, Linux, MacOS vagy éppen bármilyen Windows rendszerről. 

 

A megoldás a ZENworks eszközfelügyeleti csomag része, amely többek között már azt az intézkedést is lehetővé teszi, hogy az informatikai szakemberek az iCloud hozzáférés megadása nélkül töröljék és újra felvegyék az iOS eszközöket a rendszerbe. Így az sem okoz nehézséget, ha egy munkavállaló a belépéskor saját jelszóval regisztrálta a céges telefonját a Find My iPhone szolgáltatásba, majd később elhagyta a szervezetet.

 

A csomag ugyanakkor a magánszféra megőrzését is lehetővé teszi, ugyanis a segítségével az informatikai szakemberek külön munkamunkaprofilokat hozhatnak létre a felhasználók okostelefonjain és tabletjein a vállalati adatok és alkalmazások kezeléséhez. Ezáltal a privát tartalmak felett továbbra is az alkalmazottak rendelkeznek, akár céges, akár saját tulajdonú készüléket használnak, a vállalati adatok mégis biztonságban vannak. 

 

Ha elvesztenék vagy ellopnák a készüléket, a megoldással az üzleti adatok távolról is törölhetők, mivel ezek illetéktelen kezekbe kerülve komoly károkat okozhatnak. A privát fájlok viszont érintetlenek maradnak, hiszen azok a vállalat szempontjából nézve nem jelenthetnek veszélyt.

 

A ZENworks Configuration Management mobil felügyeleti funkciói segítségével tehát garantálható, hogy az összes, a mobileszközhöz és alkalmazáskonfigurációkhoz kapcsolódó adat a vállalat kezében marad. Ez nagyobb védelmet nyújt, valamint a biztonsági és compliance feltételek teljesítését is egyszerűbbé teszi.