Bevallási közreműködő: együtt kell fejlődnünk a közúti áruszállítási ágazattal

forrás: Prím Online, 2018. március 28. 10:06

Magyarországon idén ünnepli ötödik születésnapját a megtett úttal arányos útdíjfizetési rendszer, eközben a közúti áruszállítási ágazat eredményei folyamatosan növekszenek. Egy magyar tulajdonú, a rendszer debütálása óta auditált bevallási közreműködőként tevékenykedő telematikai vállalat továbbképzéssel és folyamatosan fejlődő támogatói háttérrel tájékoztatja és oktatja a közúti áruszállítási ágazatban dolgozó szakembereket. A támogatói háttér továbbfejlesztése 2018 márciusában újabb fejezetéhez érkezett.

A Közlekedéstudományi Intézet (KTI) legfrissebb Trendek kiadványában lévő előrejelzés szerint a hazai közúti áruszállítási ágazat 2050-re csaknem megduplázhatja az ezredfordulón mért teljesítményét. 2000-ben 17 milliárd tonnakilométer volt évente, ami mára meghaladja az évi 23 milliárd tonnakilométert. A szakemberek pedig 25-30 éven belül évi 33-34 milliárd tonnakilométer körül várják az ágazati teljesítményt. Az eredmények és az optimista előrejelzések hátterében természetesen felfedezhetőek az ágazatot érintő technológiai fejlesztések is, amelyek közül a haszonjármű-ipari innovációk mellett kiemelkedő sikertényezőkként jelennek meg a flottakövető, azaz telematikai rendszerek is.

 

Az i-Cell Kft. idén húsz éve foglalkozik telematikával, míg az elektronikus útdíjszedési rendszer 2013-as indulása óta szavatolja az útdíjfizetés szabályos és kényelmes módját, s a kezdetektől fogva, folyamatosan fejleszti a járműflották támogatásához szükséges technológiai és ügyfélszolgálati hátterét. Az általa menedzselt rendszerben 2018 elejéig már több mint 35 ezer, az i-Cell Kft. által forgalmazott OBU S550 fedélzeti eszközt regisztráltak és használnak napi szinten útdíj-bevallásra.  

 

A vállalat telematikai statisztikái szerint a sofőrök az elmúlt öt évben csaknem 831 millió regisztrált kilométert tettek meg, s csaknem 638 millió alkalommal vettek igénybe útdíjköteles útszakaszokat, ami hatalmas szám a hazánkban díjköteles útszakaszok* kategóriájába tartozó mintegy 6500 kilométernyi autópályához, autóúthoz és főúthoz viszonyítva. Ezért, különös tekintettel a hazai fuvarozók rendkívüli munkabírására és teljesítményére, az i-Cell Kft. az e-útdíj rendszer indulása óta rengeteg időt és energiát fektetett nemcsak az M2M-adatelemzésre alkalmas OBU-eszköz stabil és megbízható működésének biztosításába, hanem az útdíjbírságok megelőzésével és a körültekintő eszközhasználattal kapcsolatos edukációba is.

 

 

Oktatóvideókat készítettünk az OBU S550 körültekintő használatáról, továbbá az összes felületünkön az átláthatóságra és a felhasználói élmény optimalizálására törekszünk. Úgy látjuk, hogy a felhasználók és a fuvarozók tudatossága és tájékozottsága folyamatosan növekszik, ezzel párhuzamosan pedig az OBU S550 készülék és a mindennapos használata iránt tanúsított bizalom is egyre nagyobb. Ezért úgy döntöttünk, hogy 2018 márciusától nem 1, hanem immár 2 év jótállást vállalunk az általunk és a viszonteladóink által értékesített OBU-készülékek rendeltetésszerű használatából fakadó meghibásodásokra. Ez minden jelenlegi és leendő partnerünknek nagy könnyebbséget jelenthet, kivált azoknak, akik már nemcsak útdíj-fizetésre, hanem komplex flottakövetési funkciókra is használják az erre teljes mértékben alkalmas OBU-okoseszközt” – hangsúlyozta Farkas Károly, az i-Cell Kft. operatív igazgatója.

 

Az i-Cell a meghosszabbított jótállási időn és az említett oktatóvideókon kívül folyamatosan bővíti ügyfélszolgálatának, valamint call centerének online és telefonos kapacitását, az OBU S550-es készülékek gyártási és szervizhátterét. Az eszköz működési állapota a szolgáltatáscsomag részeként továbbá a http://obu.ifleet.hu komplex ellenőrző felületen 0-24-ben ellenőrizhető, míg országszerte a vállalat összesen 23 helyszínen jelen lévő szervizhálózata áll az ügyfelek és partnerek rendelkezésére. 

 

______________

* Az útdíjköteles útszakaszok hossza 100 méter és 5 kilométer között változik.