A vloggerek és a fogyasztók felelősségéről tartott kerekasztalt a Vodafone

forrás: Prím Online, 2018. április 15. 12:50

Április 9. és 13. között rendezte meg az IVSZ országosan a Digitális Témahetet, amelynek utolsó napjára a Vodafone Magyarország Alapítvány egy diákok és szakértők részvételével zajló kerekasztal beszélgetést szervezett. 

A beszélgetés résztvevői olyan izgalmas és aktuális témákról beszélgettek, mint a diákok médiafogyasztási szokásai, a digitális eszközök megjelenése a hétköznapokban és az iskolapadban, illetve, hogy ezen eszközök miként fejleszthetik a gyerekek digitális kompetenciáit.

 

Felelős digitális vállalatként a Vodafone Magyarország mindig is nagyon fontosnak tartotta, hogy tegyen a digitális szakadék felszámolásáért, a társadalmi különbségekből adódó hozzáférési nehézségek leküzdéséért. Többek között ezen törekvés hívta életre három évvel ezelőtt a Vodafone Magyarország Alapítvány által működtetetett Digitális Iskola Programot, amelynek keretében a Vodafone hátrányos helyzetű iskolákat támogat tabletekkel, ingyenes adatcsomaggal, valamint külön hangsúlyt helyeznek a tanárok és diákok digitális tudással való felruházására is.  

 

A vállalat idén is örömmel csatlakozott a Digitális Témahéthez, melynek fő célja a digitális pedagógia módszertanának népszerűsítése és köznevelésben való elterjesztése volt. Országosan több programmal volt jelen a Vodafone Magyarország a Hét programjában: Pécsen robotokat készítettek a gyerekek háztartási papír- és műanyag hulladékokból, melyeket tabletek segítségével programoztak és így vezéreltek, mozgattak, Szegeden egy Vodafone Digitális Iskola Programban részt vevő intézmény tanulói ellátogathattak a szegedi ELI-Aps Lézeres Kutatóintézetbe, Budapesten pedig, a Vodafone székházban egy csapat hetedikes részt vehetett a Vodafone Digitális Iskola Program VloggerSulijában.

 

A Digitális Témahét utolsó napjára a Vodafone Magyarország Alapítvány egy kerekasztal beszélgetést szervezett a székházába. A beszélgetésen a Digitális Témahét keretén belül jelentkezett iskola felsős diákjai mellett a Vloggersuli szakmai irányítója, Tábori Ádám, Székely Martin (@martinvlogol), Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus és Mártha Imre Edgár, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke osztották meg gondolataikat, tapasztalataikat. A beszélgetést Bombera Krisztina, a Digitális Iskola Program nagykövete moderálta.

 

A beszélgetésen a diákok digitális fejlődését leginkább befolyásoló témákat vitatták meg a résztvevők, így többek között szó volt a diákok médiafogyasztási szokásainak átalakulásáról, a digitális eszközök a hétköznapokban és iskolapadban való megjelenéséről, illetve arról, hogy ezen eszközök miként fejleszthetik a gyerekek digitális kompetenciáit.

 

Az elhangzottakból az derült ki, hogy a résztvevők egyöntetű véleménye alapján szükség van a kütyük, vagy okoseszközök használatára, de mint minden függőséget okozó dolognál, itt is nagyon fontos a mértéktartás. „Az online és offline tér közti legjelentősebb különbség, hogy az online térben sokkal nagyobb a figyelem és azonnali a visszacsatolás. Ez pedig, hogy az azonnali visszacsatoláshoz szokunk hozzá, türelmetlenné tehet. A tömeges visszajelzések pedig egy idő után addiktívvá tesznek – nagy veszélye ennek, hogy másnak mutatja magát az ember, annak érdekében, hogy népszerűbbé váljon, de ez a figyelem nem a valós énjének szól, hanem a virtuális énjének, így fals a visszacsatolás” – fogalmazta meg a veszélyeket Dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus. „Ezért aztán kiemelten fontos, hogy hitelesek legyünk az online térben is és magunkat adjuk, továbbá értéket teremtsünk” – tette hozzá. 

 

Az eseményen ott volt Mártha Imre Edgár is, a Vodafone Magyarország Alapítvány kuratóriumának elnöke. „Van felelőssége a telekommunikációs cégeknek is a digitális világgal kapcsolatos edukációban. Többek közt a VloggerSuli is edukációs céllal jött létre a Digitális Iskola Program részeként. Önmagában az eszközök kezelésének ismerete nem jelent előnyt a munkaerőpiacon, fontos, hogy folyamatosan fejlesszék készségeiket a digitális bennszülöttként ismert legfiatalabb generáció tagjai is. A VloggerSulit is így alakítottuk ki, hogy a lehető legtöbb készséget fejlesszük segítségével” – mondta el a kerekasztal beszélgetésen a szakember. „A jövő szempontjából kritikusnak és fontosnak tartom a trash és a valós, tudományos tartalmak közti különbségtételt” – tette hozzá.

 

Székely Martin vlogger és Tábori Ádám, a VloggerSuli szakmai irányítója egyaránt egyetértettek abban, hogy a vloggereknek tartalomgyártóként óriási felelőssége van. Martin – aki egyébként valójában is pedagógusként dolgozik – szerint egyenesen a tanárokéval vetekszik a felelősségük. „Egyre kevesebb az érték a média által közvetített tartalmakban, de pont ez a minőségromlás adja meg a lehetőséget a vloggerek számára, hogy kitűnjenek a tömegből azzal, ha értéket teremtenek” – vallja Székely Martin. „Természetesen a vloggerek felelőssége mellett meg kell említeni a tartalomfogyasztók felelősségét is, hiszen a Youtube olyan, mint egy könyvtár. A választék óriási, de a fogyasztón áll, hogy mit vesz magához” – tette hozzá Tábori Ádám, a VloggerSuli szakmai vezetője.