A DIGI célja, hogy minden előfizetője egységesen 1000 Mbit/s internetelérést kapjon

forrás: Prím Online, 2018. április 19. 16:28

Hazánkban már közel 1,1 millió háztartásnak áll rendelkezésére a DIGI családi méretű, magas garantált le- és feltöltési sávszélességgel bíró 1000 Mbit/s-os internete. 

A cég tervei szerint pedig optikai hálózatán hamarosan minden előfizetőjének alapból, egységesen már kizárólag gigabites élményt fog nyújtani, kedvező áron. A hálózatát újabb és újabb településekkel évek óta intenzíven bővítő, a három legnagyobb telekommunikációs szolgáltató egyikeként ismert DIGI, a magas minőségű internetszolgáltatásának egységesítése érdekében, 2018. januártól megkezdte meglévő optikai üvegszálas hálózatának modernizációját. Ennek keretében a korábbi FTTB bekötésű háztartások is átállnak a DIGI által 2011 óta folyamatosan alkalmazott FTTH (Fiber-to-the-Home) technológiára.

 

A DIGI a 95%-ban üvegszálas optikai technológiára épülő hálózatán, forradalmi újdonságként a hazai piacon 2014-ben elindította a DIGINet 1000-es internetcsomagját, melyet mára országosan több mint 110 ezer háztatás vesz igénybe és további 1 millió háztartás számára elérhető a DIGI szupergyors, gigabites netsebessége. Az előfizetői háztartások 2011 óta már a DIGI által hazánkban elsőként alkalmazott FTTH (Fiber-to-the-Home) technológiával kerülnek bekötésre, amellyel már nemcsak az épületig, hanem közvetlenül a felhasználási pontokig, a felhasználók lakásába is üvegszálas technológiával jut el az internetszolgáltatás.

 

 

A DIGI tervei szerint 2 éven belül a teljes hálózatán egységes FTTH bekötési típusra kíván átállni. Az egységesítés érdekében az idei évben hatalmas erőkkel indult meg a társas- és tömbházas területek országos átépítési hulláma. A fejlesztés során a korábban (2007 és 2011 között) FTTB (Fiber-to-the-Building) módon bekötött épületeknél az eddig csak a lépcsőházi elosztóig érő optikai szálat továbbvezetik, közvetlenül az előfizetők lakásába. Az átépítésben érintett közel 700.000 előfizetői háztartásba a jövőben egységesen 1000 Mbit/s-os netsebesség érkezik majd a jelenleg a DIGI-nél elérhető legkisebb, azaz a 100 Mbit-es net áráért. A jelentős ügyfélkört érintő országos átépítés a lakók számára természetesen teljesen díjmentes.

 

„A DIGI – a nagy kábeltévé szolgáltatók közt egyedüliként a piacon – a modern FTTH bekötési típus alkalmazása mellett továbbra is biztosít analóg csatornákat is a digitális és HD csatornák mellett, gondolva ezzel a még régebbi típusú készüléket használókra. Valamint a DIGI-nél nincs szükség plusz költséget és újabb távirányítót jelentő extra set-top boxokra sem – amennyiben a most kapható televízió készülékeknek megfelelően DVB-C kompatibilis –, hiszen a DIGI különlegessége, hogy közvetlen kódolatlan digitális jelet küld előfizetőihez.” – nyilatkozta Kállai Annamária, a DIGI marketing managere. 

 

A most indult átépítések mellett a DIGI tovább folytatja, a korábbi évek ritmusában, az új területek kiépítését is. A dinamikus fejlődést jól szemlélteti, hogy az elmúlt 2 évben 20 új településen indította el szolgáltatását, így jelenleg már összesen 105 településen van jelen a cég, a budapesti háztartásoknak pedig már több mint a fele (hozzávetőleg 480.000) rendelkezik DIGI hálózattal.

 

A jelenleg több mint 1800 főt alkalmazó DIGI erőteljesen növekvő ügyfélkörét mára 57 ügyfélszolgálat, vidéki központokkal megerősített call center, és az ország szinte minden jelentős városában jelen lévő műszaki gárda támogatja.