Fenntarthatóságban világelső a Magyar Telekom

forrás: Prím Online, 2018. május 31. 18:19

A Magyar Telekom fenntarthatósági elkötelezettségét igazolja vissza, hogy az ISS-oekom research, a gazdasági társaságok fenntarthatósági szempontú elemzését végző független befektetői értékelő a telekommunikációs szektor első helyezettjeként szerepelteti a vállalatot a legfrissebb éves jelentésében. 

 

„Büszkék vagyunk arra, hogy saját szolgáltatásainkkal és munkakultúránkkal is hozzájárultunk ahhoz, hogy fenntarthatóbb vállalattá váljunk, és ezzel is megmutattuk, hogy a digitalizáció jobbá teszi a világot” – hangsúlyozta Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom humán erőforrás vezérigazgató-helyettese. Az ISS-oekom jelentése a 2017. decemberi adatok alapján tekintette át a világ 3800 vállalatának fenntarthatósági működését, mintegy 100 indikátort vizsgálva. A következetes és átlátható fenntarthatósági tevékenység eredményeként a vállalat szabad részvényeinek közel harmada már felelős befektetők kezében van: ők azok, akik a fenntarthatóságban élen járó vállalatokba fektetnek be.  

 

A Telekom számára kiemelten fontos megmutatni, hogy szolgáltatásai hogyan járulhatnak hozzá a fenntartható fejlődéshez, ezért évek óta nagy hangsúlyt fektet az olyan alternatív foglalkoztatási formák támogatására is, mint a távmunka, a részmunkaidő és a rugalmas munkavégzés, melyek a modern kommunikációs eszközök és a távközlés segítsége nélkül korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Az alternatív foglalkoztatási formák a befogadó, nyitott vállalati kultúrával együtt támogatják a munka és a magánélet tervezhetőségét, így a munkahelyi stressz csökkenésével együtt nő az egyéni teljesítmény és a munkavállalói elköteleződés is. Az újgenerációs munkaszemlélet elsősorban a munkatársak érdekeit szolgálja, ugyanakkor az energiamegtakarítás területén jelentős járulékos haszonnal is jár. 2017-ben 123.227 távmunkás napot regisztráltak a vállalatnál, ami azt jelenti, hogy a Magyar Telekom munkatársai közel 4 millió kilométernyi utat és 20 évnyi utazási időt spóroltak meg. 

 

 

A vállalat hisz abban, hogy az infokommunikáció akadálymentesít, hozzájárul a társadalmi különbségek csökkentéséhez, és fokozza az egyén és a közösségek versenyképességét. Ennek jegyében a Telekom tavaly: 

 

A tavalyi év egyik fontos sikere, hogy 2015 és 2016 után immár harmadik éve karbonsemlegesen működött a Magyar Telekom Csoport. Energiahatékonysági beruházásainak köszönhetően a vállalatcsoport hét év alatt 66%-kal csökkentette papírfelhasználását, 25%-kal vízfogyasztását, 60%-kal földgázfelhasználását, magyarországi elektromosenergia-szükségletét pedig 100%-ban megújuló energiaforrásból fedezi. A fennmaradó kibocsátást CER-egységek (Certified Emission Reduction unit) vásárlásával és törlésével semlegesítette. A 2018-as célkitűzések között szerepel, hogy a klímavédelmi tevékenységet az ügyfelekre is kiterjessze a vállalat. Így a Telekom idén már a Magenta 1 és Magenta 1 Business szolgáltatások karbonlábnyomát - beleértve a hálózatot és az ügyfelekhez kihelyezett eszközöket is – semlegesíti.

 

A Telekom célja, hogy 2020 végére a digitális készségek fejlesztését szolgáló kezdeményezéseivel 100 ezer embert elérjen Magyarországon. Ehhez is kapcsolódóan a Magyar Telekomnál a vállalati kultúra fontos eleme az önkéntesség. 2017-ben több mint 1200 munkatárs összesen 13.641 munkaórát önkénteskedett, ezzel 58,7 millió Ft értékű karitatív, illetve edukációs munkát nyújtva a társadalomnak. 

 

A részletes 2017-es fenntarthatósági jelentés itt érhető el.