INHOPE éves jelentés: a világ hotline-jai tavaly közel 260 ezer pedofil felvétel eltávolításában működtek közre

forrás: Prím Online, 2018. július 10. 09:47

A gyermekek szexuális kizsákmányolása ellen küzdő nemzetközi szervezet, az INHOPE közreadta a tavalyi évre vonatkozó jelentését. Társult hotline-jai az egész világról tavaly összesen közel 260 ezer pedofil felvételt küldtek a központi adatbázisba, s azon keresztül a nemzeti nyomozó hatóságokhoz. A felvételeken rögzített bűncselekmények áldozatai jellemzően 13 évnél fiatalabb lányok voltak. A hotline-ok által értesített tárhelyszolgáltatók a felháborító tartalmak több mint felét három napon belül eltávolították.

A gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem fontos lépése, hogy az interneten terjesztett pedofil tartalmak hamar eljussanak a nyomozó hatóságokhoz, amelyek bizonyítékként, információs anyagként használhatják azokat a létrehozóik elfogásában, áldozataik kimentésében. E szörnyű illegális tartalmaknak ugyanakkor mihamarabb hozzáférhetetlenné is kell válniuk, hiszen nyilvános jelenlétük mélységesen sérti az áldozatok jogait és méltóságát. Ezt a kettős feladatot vállalta magára a hotline-okat tömörítő nemzetközi szervezet, az INHOPE, amely most nyilvánosságra hozta 2017-es statisztikáit.

 

A jelentésből kiderül, hogy az INHOPE központi adatbázisába tavaly 87.980 bejelentés érkezett a tagországok hotline-jaitól, amelyekben 259.016 darab gyermekpornográfiának minősülő képet és videót jelöltek meg. Az összegzés azt is megmutatja, hogy az INHOPE-hoz befutó, illegálisként azonosított tartalmak 90%-án leánygyermekek szerepeltek és a felvételek 82%-a 13 éves vagy fiatalabb gyermekeket, kisgyermekeket ábrázolt. A civil bejelentők és a hotline-ok jól dolgoztak 2017-ben, az Európában tárolt tartalmak 59%-át három napon belül eltávolították az értesített szolgáltatók, világszinten ez a hatékonyság még jobb, 62%-os volt az INHOPE adatai szerint.

 

 

Nem nálunk tárolják

A statisztika szerint a Magyarországon működő szerverek nem számítanak vonzónak a pedofil tartalmakat forgalmazó bűnözők között: az Európában tárolt tartalmak csupán 0,14%-a van hazai szerveren. Az INHOPE hazai tagja, az Internet Hotline tapasztalatai szerint a hazai szolgáltatók jogkövetőek, a hotline jelzéseit követően eljárnak. Az éves statisztika szerint a hosztolásban leginkább érintett szolgáltatói kategóriák képviselői, a globális fájlmegosztók, képmegosztók jellemzően nem Magyarországon, nem a magyar jogrend alatt üzemeltetik szervereiket.

 

Európai szinten a bejelentések adatai szerint Hollandiában (51%), Franciaországban (18%), Svédországban (10%), Romániában (6%) és Bulgáriában (5%) tárolják a legtöbb, a gyermekek szexuális kizsákmányolását rögzítő illegális online tartalmat. Az INHOPE összes tagországának adatait vizsgálva az Egyesült Államok kerül az első helyre, közel minden második pedofil felvétel (43%) amerikai szerveren található. Hollandia a második (19%), majd Oroszország (7%), Franciaország (7%) és Kanada (7%) következik. 

 

Az Internet Hotline 2017-ben összesen 56 bejelentést fogadott pedofil tartalom kategóriában. A tartalmak elemzése után kilenc alkalommal fordult valamelyik társ hotline-hoz az INHOPE-on keresztül, hogy az országukban tárolt tartalomra felhívják nemzeti nyomozó hatóságuk figyelmét, és eljárjanak az eltávolítás ügyében. A hazai szerveren tárolt pedofil tartalomról a hotline munkatársai a Nemzeti Nyomozó Irodát értesítették, 2017-ben összesen 20 alkalommal.

 

Ne hagyd figyelmen kívül, jelentsd be!

A hotline-ok hatékonysága a bejelentőkön is múlik. Az INHOPE küldetése szerint mindenütt arra kéri a netezőket, hogy ha véletlenül pedofilgyanús vizuális tartalomba ütköznek, ne hagyják figyelmen kívül, jelentsék be akár névtelenül is az országukban működő hotline-nak, Magyarországon az internethotline@internethotline.hu e-mail címen vagy az internethotline.hu weboldalon. Lehetséges, hogy egy szörnyű felvétel az utolsó puzzle-darab egy nyomozásban, mert olyan információt tartalmaz a helyszín, a háttér, a környezet, az elhangzó beszéd valamely részletében, amely nyomra vezeti a hatóságot.