150%-ot nőtt a Honor 2018 első felében

forrás: Prím Online, 2018. július 16. 11:04

A Honor, a vezető okostelefon e-brand közétette 2018 első félévére vonatkozó eladási adatait. A tavalyi évhez képest óriási, 150%-os növekedést könyvelhetett el a márka a nemzetközi piacon hazáján, Kínán kívül. A folyamatos növekedéssel a Honor újabb lépést tesz célja felé: hogy öt éven belül bekerüljön a világ top 3 mobilgyártója közé.

A márka zászlóshajója, a Honor10 vezette az eladási listát. Több mint 3 millió készüléket adtak el belőle annak ellenére, hogy csupán néhány hónapja került piacra. A széles körben pozitív fogadtatást kapott Honor 10 két jelentős újítást vezetett be – a mesterséges intelligenciával támogatott duplalencsés kamerát, illetve egy úttörő formatervet, amely a 3D-s üveg hátlapot lenyűgöző, nanotechnológiás optikai bevonattal látta el. Csak néhány a Honor 10 globális sikereiből:

 

„A Honornál büszkék vagyunk arra, hogy a páratlan innováció és a minél jobb felhasználói élmény elérése iránti elhivatottságunkat ily módon elismerték, és a vásárlóink ennyire lelkesek.” – mondta George Zhao, a Honor elnöke. „Az idei nagyszerű teljesítményünk még erősebb pozícióba helyez bennünket és közelebb hoz célunkhoz, hogy öt éven belül a Honor az első három vezető okostelefon márka közé kerüljön.”

 

A piaci adatok is azt mutatják, hogy a Honor rekordokat dönt, és nyerő pozícióba kerül az új felhasználók körében. Idén májusban Oroszországban a Honor lekörözte az Apple-t és az ország második legnépszerűbb okostelefon márkája lett, miután 13 hónapon át a harmadik helyen szerepelt. Figyelemre méltó növekedést könyvelhetett el Európa többi országában is: az értékesítési volumen 200%-kal nőtt az Egyesült Királyságban, Spanyolországban pedig 500%-kal. 

 

A Honor hazájában, Kínában továbbra is az első számú okostelefon e-brand és az e-brandek közül az egyetlen, amely az összes okostelefon között is a top 5-ben szerepel. Idén január és április között több mint 18 millió készüléket értékesítettek.