Új körzeti kereskedelmi rádió indulhat Pécsett

forrás: Prím Online, 2018. július 25. 19:15

Egy jelenleg nem használt pécsi frekvencián 101,7 Gold Rádió néven szól majd új körzeti kereskedelmi adó – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület súlyos jogsértésnek minősítette a Lánchíd Rádió szolgáltatójának gyakorlatát, ami szerint műsoruk a szerződésben rögzített műsorrendtől és a közszolgálati kötelezettségeiktől jelentősen eltért, és emiatt bírságot szabott ki. Harmincöt médiaszolgáltatót figyelmeztetett, tizenhét esetében pedig bírságot is kirótt a tanács az előző évre vonatkozó beszámolási kötelezettség késedelme vagy elmulasztása miatt.

Kereskedelmi rádiós pályázatokkal kapcsolatos döntések

Az egyetlen alakilag és tartalmilag is érvényes pályázatot benyújtó P1 Rádió Kft.-t nyilvánította nyertesnek a Médiatanács a Pécs 101,7 MHz-es körzeti rádiós frekvencia pályázatán. A szolgáltató 101,7 Gold Rádió néven kívánja elindítani adását – kereskedelmi jelleggel, erre a hatósági szerződés megkötése után négy hónap áll majd a rendelkezésére. A rádió döntően helyi híreket, közéleti, kulturális, sport- és magazinműsorokat sugároz majd elsősorban hazai és európai retro slágerekkel vegyítve.

 

A Médiatanács elfogadta a Paks 96,3 MHz-es helyi kereskedelmi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázati felhívás tervezetét. A dokumentum július 27-étől, péntektől olvasható és véleményezhető a hatóság honlapján. Arról is döntött a testület, hogy a frekvenciára a korábbi szolgáltató Rádió 96,3 Kft.-vel 30 napra szóló ideiglenes hatósági szerződést köt 2018. augusztus 18-ától.

 

A Zalaegerszeg 88,9 MHz-es helyi rádiós pályázati felhívásra beérkezett három ajánlat alaki vizsgálatának keretében eheti ülésén a tanács hiánypótlásra szólította fel mindhárom pályázót: a Regionális Rádió Kft.-t, az Egerszeg Média Kft.-t és az LB Rádió Kft.-t is.

 

A testület hozzájárult a Fehérvár Rádió Kft. és a Radio Plus Kft. együttes kérelmében foglaltakhoz, melynek értelmében a Székesfehérvár 94,5 MHz-es helyi frekvencián kereskedelmi jelleggel működő Fehérvár Rádió a döntés napjától 94,5 Rádió 1 néven működhet tovább, továbbá hálózatba kapcsolódhat a Budapest 96,4 MHz-es körzeti frekvencián szintén kereskedelmi jelleggel működő Rádió 1-gyel.

 

A tanács szintén helyt adott a Mambó Rádió Kft. és a Radio Plus Kft. közös kérelmének, mely szerint a Rádió 1-gyel hálózatba kapcsolódott, a Pécs 90,6 MHz-es és a Villány 100,9 MHz-es helyi kereskedelmi rádiós frekvenciákon működő 90,6 Rádió 1 napi saját műsorideje 4 óra 40 percre csökkenjen augusztus 1-jétől a vállalt műsorszám-arányok megtartása mellett. A változtatás nem ütközik versenytisztasági akadályba, tekintve, hogy az érintett pécsi és villányi frekvenciák egykori pályázatain a kért módosítással számított pályázati ajánlatokat beadó pályázók változatlanul nyertesnek minősültek volna az értékelési szempontrendszerek alapján. Augusztus 1-től a két rádió napi saját műsoridejének hossza meg fog egyezni a többi, Rádió 1-gyel hálózatba kapcsolódó rádióéval.

 

Médiafelügyeleti döntések

Összesen 675 ezer forint bírságot állapított meg a testület a Lánchíd Rádió (Budapest 100,3 MHz és vételkörzet-bővítései), a Lánchíd Rádió Pécs (Pécs 94,6 MHz és vételkörzet-bővítései), valamint a Lánchíd Rádió Száz pont Kettő (Szeged 100,2 MHz) körzeti, illetve helyi közösségi rádiók szolgáltatójának, miután az egy vizsgált májusi műsorhét során a hatósági szerződéseiben vállaltakkal és törvényi kötelezettségével ellentétben kizárólag zenét sugárzott, ami súlyos jogsértésnek minősül. Egyáltalán nem adott közre semmilyen szöveges tartalmat: híreket, helyi közéleti, a helyi mindennapokat segítő, közszolgálati és kisebbségi műsorokat.

 

A médiajogi, csoportképző feltételek hiányában a Médiatanács nem indít eljárást a Mérték Médiaelemző Műhely bejelentése nyomán, amelyben a szervezet a Figyelő című hetilap egyik áprilisi lapszámában „A spekuláns emberei” címmel megjelent írás kapcsán kirekesztést tiltó törvényi rendelkezések megsértését kifogásolja. A kirekesztés, mint médiajogi jogsértés fennállásához ugyanis a cikkben felsorolt személyeknek jogi értelemben közösségnek, méghozzá „védett közösségnek” kellene minősülniük, amelyet egy közös – a személyiséget meghatározó – közösségalakító tulajdonság köt össze, és amely a közösségen kívül álló személyek számára is beazonosítható; a puszta felsorolás azonban ehhez nem elegendő. A nevesített személyeknek egyéni személyiségvédelmi eszközökkel, bírósági úton, polgári peres eljárás keretében van arra módjuk, hogy érvényesítsék igényüket.

 

Figyelmeztetések és bírságok éves beszámolási kötelezettség késedelme vagy elmulasztása miatt

A grémium megvizsgálta, hogy az éves beszámolásra törvényben, illetve szerződésben kötelezett televíziók és rádiók beküldték-e 2017-es beszámolóikat. A kései teljesítések vagy mulasztások miatt indított hatósági eljárások eredményeként harmincöt szolgáltató figyelmét hívta fel a testület a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra és tizenhét médiaszolgáltató esetében szabott ki néhány tízezer forintos bírságot. A legmagasabb összegű bírság ötvenezer forint volt. A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.