Megérkezett Magyarországra a P20 széria legújabb darabja

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 1. 19:39

Új taggal bővül a Huawei idei csúcskategóriás okostelefon szériája. A P20 64 GB mindent tud, amit az elődje, fontos változás azonban, hogy az eredeti P20-hoz képest kisebb tárhellyel rendelkezik, ezáltal az ára is kedvezőbb lesz. 

A készülék a felhasználók körében legkedveltebb, „alkonyat lila” fantázianevű színben várhatóan augusztus elejétől lesz kapható a hazai mobilszolgáltatók és kiskereskedelmi partnerek kínálatában. Az idén márciusban bemutatott P20-as sorozat már most a Huawei valaha volt egyik legsikeresebb szériája: a P20 Pro-ból ötször annyit értékesített a vállalat Magyarországon, mint elődjéből.  

 

 

A csúcskategóriás P20 készülékcsalád idén március végén került a hazai boltok polcaira, és már az értékesítés első két hónapjában 76 százalékkal több talált gazdára belőlük Magyarországon, mint tavaly a P10 szériából. A P20 hazai sikere tovább folytatódott a második negyedévben is: a P20 Lite és a P10 Lite eladási számai között majdnem másfélszeres különbség van a P20 Lite javára, a P20-ból pedig 11 százalékkal értékesített többet a második negyedév végéig a Huawei, mint a P10-ből. A széria tavalyi évhez képest legjobban teljesítő készüléke itthon a három hátlapi Leica kamerával rendelkező P20 Pro, amelyet ötször annyi a magyar felhasználó választott már, mint elődjét, a P10 Plus-ot. 

 

 

A nagy sikerre tekintettel a Huawei most egy új taggal bővíti a P20 szériát: a P20 64+4 GB nemcsak megjelenésében különbözik „nagytestvérétől” – a felhasználók körében legnépszerűbb, azaz, „alkonyat lila” színben eddig csak a P20 Pro volt elérhető –, hanem a gyártó kisebb, 4GB RAM 64 GB ROM tárhellyel szerelte fel a készüléket. Az új, az alkonyat lila mellett kék színben is kapható verziónak egyébként minden paramétere megegyezik a P20-al, a készülék egyik legfontosabb előnye a különleges dizájnja mellett a kedvező ára lesz: P20 64+4 GB hazánkban 184.990 Ft-os bruttó fogyasztói áron lesz elérhető 2018. augusztus elejétől.