Technológia a fenntartható jövő szolgálatában

forrás: Prím Online, 2018. augusztus 3. 15:05

A Dell közzétette éves 2020 Legacy of Good jelentését, mely szerint a vállalat továbbra is hosszú távon elkötelezett a társadalmat és munkavállalókat szolgáló, valamint környezetvédő céljainak elérésére. A jelentés a 2018-as üzleti évben (2017. febr. 4. – 2018. febr. 2. között) tett erőfeszítéseket foglalja össze. A Legacy of Good program egy fenntartható és sikeres jövő megteremtéséért jött létre, amelyben a Dellnek komoly felelőssége van.

A Dell fő célja, hogy a technológia segítségével járuljon hozzá az emberiség fejlődéséhez. Ennek elérésében a Legacy of Good az egyik olyan kötelezettségvállalás, melynek keretében a Dell a technológiát és szakértelmét arra használja fel, hogy legnagyobb pozitív hatást tudja gyakorolni az emberekre és a bolygónk megóvására. A vállalat számára mindez azt jelenti, hogy olyan innovatív megoldásokba fekteti erőforrásait, melyek csökkentik a környezet terhelését, támogatják a jól átlátható ellátási lánc kialakítását, biztosítják a befogadó munkavállalói környezeteket és segítik a hátrányos helyzetű közösségek életét.

 

„A Legacy of Good program jól tükrözi, hogy milyen eredmények érhetők el, ha az emberek és a technológia erejét egy konkrét cél érdekébe állítjuk. Vevőink, partnereink és csapataink minden eddiginél több energiát fektetnek ebbe a munkába és továbbra is azon dolgozunk, hogy innovatív módszereket találjunk erőforrásaink felhasználására, a hulladék csökkentésére, a befogadó közösségek elismerésére és a leginkább nélkülözők igényeinek kielégítésére” – mondta Christine Fraser, a Dell felelősségvállalásért felelős vezetője.

 

Fenntartható dizájn és innováció

A Dell meggyőződése, hogy a körkörös gazdaságra való áttérés kiemelkedően fontos az emberiség jövőbeni fejlődése szempontjából. A vállalat az ellátási lánc területén szerzett szakértelmének, a tervezési stratégiának és a globális elektronikai újrahasznosítási infrastruktúrának köszönhetően egyedülállóan kedvező helyzetben van egy körkörös gazdasági modell megvalósításához. A Dell egyebek mellett az alábbi területeken is úttörő szerepet tölt be a fenntartható tervezés fejlesztésében: 

 

Átlátható és sokrétű ellátási lánc kialakítása

A Dell egyik fő célja egy innovatív, sokrétű, etikus és átlátható ellátási lánc fenntartása, mely világszerte jó munkakörülményeket és fenntartható módszereket biztosít a cég beszállítói számára. Főbb eredmények:

 

A munkavállalók aktivitásának ösztönzése 

A ma megvalósított innováció fennmaradásának egyetlen záloga, ha minden munkavállalót bevonunk a folyamatokba, és a jövő generációját is felvértezzük azokkal a készségekkel, amelyek szükségesek a boldoguláshoz az egyre inkább technológiaorientált világban:

 

Technológia alkalmazása ott, ahol a legnagyobb szükség van rá

Globális vállalatként a Dell meggyőződése, hogy az együttműködés a kulcs a világ előtt álló számos kihívás megoldásához. Idén India kormányával és a Tata Trusts cégcsoporttal közösen elindult el a Digital LifeCare nevű, felhő alapú analitikai megoldás, mely India 150 körzetében közel 37 millió, 30 év feletti ember egészségügyi szűrését hivatott elősegíteni, valamint támogatja az egészséggel kapcsolatos tendenciák kormány által végzett nyomon követését.

 

 

A Dell kötelezettségvállalásaival kapcsolatos további információkért, ezen belül a részletes esettanulmányok megtekintéséhez és a vállalat céljainak részletes ismertetéséhez látogasson el a www.legacyofgood.dell.com oldalra.