Beindult az első magyar e-könyvkiadó

Wollák Viktória, 2000. december 19. 17:04
A Lezlisoft Computer Graphics és a Kikelet 21 Szellemi Műhely közös vállalkozása a Vikk.net, az első magyar e-könyvkiadó 2000. novemberében indult.
Az első fázisban a mintegy ötven fős levelezőlista tagjai a Hangulatok c. novelláskötet ingyenes letöltésével tesztelték a rendszert. A terjesztésnél egy új értékesítési csatorna lehetőségeit használják ki, hiszen az online könyvesbolt segítségével interneten keresztül juttatják el az e-könyveket az olvasóhoz. Lényeges szempont, hogy az így megvásárolható művekhez kedvezőbb áron juthatunk hozzá, mint a nyomtatottakhoz, ráadásul a .pdf formátumnak köszönhetően ki is nyomtathatjuk azokat. A Vikk.net szeretne meghitt kapcsolatot kialakítani az olvasók és a szerzők között, valamint bemutatkozási lehetőséget nyújtani ismert illetve eddig még ismeretlen íróknak. Az ingyenesen letölthető Hangulatok c. mű mellett, bárki megrendelheti Chi Wicca: NemS negyedek című szépirodalmi kötetét illetve Gligorics Teréz: Szimultán című kisregényét.