Az NJSZT első fél évszázada

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 12. 20:34

Az 1968-ban alakult Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) kiállítással emlékezik meg fél évszázados történetéről. A tárlat az NJSZT missziójának megfelelően a „múlt értékeinek megőrzése", a „jelenhez való alkalmazkodás" és a „jövő befolyásolása" témakörök legfontosabb mérföldköveit mutatja be.

A 14 tabló és számos – legtöbb esetben kiállításon először látható – tárgy és dokumentum azt teszi világossá, hogy az elmúlt fél évszázad nem volt hiábavaló, az NJSZT komoly értékekkel járult hozzá az informatikai kultúrához: sokszor társadalmi szintű változások kezdeményezője vagy segítője volt.

Az 1968-as, a magyar számítógépipar kezdetét jelentő szakkiállítási kiadványoktól az 1980-as években készült, korát megelőző, Commodore-64 által vezérelt robotkaron át az NJSZT idén, a nemzetközi ECDL Alapítványtól kapott, két rangos díjáig terjed a bemutatott ritkaságok sora.
 
Az időszaki kiállítás szeptember 17-től november elejéig látogatható az NJSZT Informatika Történeti Kiállításában (Szent-Györgyi Albert Agora, Szeged, Kálvária sgt. 23.), majd - a tervek szerint - Budapesten, később pedig az NJSZT több területi szervezeténél lesz megtekinthető.
 
A kiállítást megnyitja: Alföldi István, az NJSZT ügyvezető igazgatója.