Kibertámadások elleni védelem a kisvállalkozásoknak is

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 18. 15:25
A Zyxel bejelentette legújabb tűzfal termékvonalát, amely költséghatékony hálózati és adatvédelmi megoldást kínál a KKV-k részére a kibertámadások ellen. A Zyxel ATP egy minden-az-egyben átjáró megoldás, amely integrálja a méretezhető, felhő-alapú sandboxing csúcstechnológiát további biztonsági rétegekkel a fenyegetések felismerésére és blokkolására.
 
„A tavalyi évben a zsarolóvírusos támadások elképesztő méretet öltöttek, ez pedig kellő figyelmeztetés volt mindenki számára, hogy nem csak azok válhatnak áldozattá, akik bizalmas információkkal vagy nagy pénzösszegekkel dolgoznak” – mondta el Treso Tamás, a Zyxel Magyarország vezetője.
 
A problémát nehezítik az ismeretlen eredetű fenyegetések. A hagyományos biztonsági megoldások nem képesek ezeket megállítani, a számuk pedig rohamosan nő – tavalyi év második felére 40%-kal emelkedett. „Egészen eddig az ilyen mértékű támadások megállításához szükséges csúcstechnológiát a legtöbb KKV nem engedhette meg magának.” – tette hozzá Treso Tamás.
 
A ZyWALL ATP sorozatának többszintű védelmi rendszerével végre elérhetővé válnak a komplexebb megoldások is. A védelem első vonalában a sandboxing áll, amely az ismeretlen és potenciálisan veszélyes adatcsomagokat először egy biztonságos, elszigetelt környezetben futtatja le, és már a beengedés előtt eldönti, hogy veszélyes-e vagy sem.
 
 
Sok fenyegetés még eddig sem jut el.. Ahogy a legtöbb biztonsági megoldás, a Zyxel ATP is megvizsgálja a beérkező adatcsomagok hitelességét az aláírás integritásának ellenőrzésével. Az aktuálisan fenyegetőnek jelölt aláírások listájáról olyan megbízható forrásokból érkeznek rendszeres frissítések, mint a Bitdefender, emellett a Zyxel ATP folyamatosan értesül az összes új, beazonosított fenyegetésről is, amelyet a többi ATP tűzfal észlel a világ bármely pontján. 
 
Ahhoz, hogy teljeskörű megoldást nyújthasson, és minden támadást kivédhessen, a Zyxel ATP hét további biztonsági réteggel rendelkezik: web biztonság (tartalom és botnet filter), alkalmazás és email biztonság, behatolás észlelés és megelőzés, geo-blocking, menedzselt AP szolgáltatás és SecuReporter. A Zyxel ATP egy éves arany fokozatú előfizetést tartalmaz, így a felhasználóknak jut ideje alaposan megismerni minden egyes funkciót. Az ATP200 inkább a kisebb vállalkozásoknak ideális, míg az ATP500 a kis és közepes vállalkozások igényeit egyaránt képes kielégíteni, 1.800 és 2.600 Mbps közötti átviteli sebességgel, és akár 1-50 illetve 50-100 közötti felhasználó számmal.