Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre

forrás: Prím Online, 2018. október 7. 13:40

A Magyar Innovációs Szövetség 28. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az M5 Csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból.

Az eseményt Jakab Roland az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, mint házigazda nyitotta meg. Kiemelte, hogy a Verseny remek lehetőséget biztosít kreatív fiataloknak, hogy megmutassák magukat és az ötleteiket. Dr. Palkovics László, miniszter, a Verseny fővédnöke nevében, dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke köszöntötte a meghívottakat. Kiemelte, hogy a felsőoktatás a KFI rendszer kulcsa, és többek között beszélt az Új Nemzedék Kiválóság Programról. Ennek egy alprogramja a „Tehetséggel fel!” Felsőoktatást Megkezdő Kutatói Ösztöndíj, a középiskolában versenyeredményt elérő tehetséges fiatalok számára. Ezután dr. Pakucs János a szervezőbizottság elnöke és a MISZ tiszteletbeli elnöke hivatalosan is bejelentette a 28. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, és ismertette a feltételeket. 

 

 

Főként olyan kreatív fiatalokat keresnek, akik felismertek valamilyen műszaki, természettudományos problémát, és van saját ötletük a megoldásra is. Pályázni lehet műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka eredményével. A kidolgozandó vagy megoldandó feladat max. 2 oldalas vázlatát e-mailben kell eljuttatni 2018. november 28-án, 15 óráig beérkezően. (A verseny részletes felhívása a www.innovacio.hu portálon olvasható.)

 

Ezt követően Ivánka Gábor, zsűritag mutatta be azt a négy fiatalt (Novák Blanka, Kákonyi Marcell, Molnár Áron, Laufer Tamás), akik rövid előadást is tartottak, mert a 2018. évben nemzetközi szinten is kiemelkedő eredményeket értek el. Dr. Bódis József, a Verseny fővédnöke, az EMMI oktatási államtitkára a jelenlévő fiataloknak konkrét tudományos kutatási területet mutatott be inspirációként. Embrió kutatásról beszélt, arról, hogyan lehet kétszeresére növelni az életképes emberi embriók számát.