Országos kardiológiai hálózat fogadja a WIWE tulajdonosokat

forrás: Prím Online, 2018. november 14. 08:42

A Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. és a Magyar Szívalapítvány év eleji felajánlásának eredményeképpen már számos hazai kardiológiai szakrendelésen, továbbá a Sanatmetal Kft. WIWE diagnosztikai divíziójával együttműködő kardiológiai rendelőkben is használják a WIWE készüléket. A stroke-megelőzés esélyeinek növelése érdekében a táv- és az otthoni monitorozásban rejlő egyedülálló lehetőséget kiaknázva, e rendelők lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a WIWE tulajdonosok – területi alapon - hozzájuk forduljanak kivizsgálásra.

A Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. és a Magyar Szívalapítvány felajánlásának keretében 60 db WIWE készülék és 15 db táblagép került ki 35 kardiológiai rendelőbe idén májusban, a „fel nem ismert ritmuszavarok felismerése” céljából. A ritmuszavarok egyik fajtája, a pitvarfibrilláció korai felismerése kiemelt fontossággal bír, hiszen ez a ritmuszavar – mely hazánkban kb. 200 ezer főt érint – akár ötszörösére növelheti a stroke esélyét. Ugyanakkor a pitvarfibrillációt nagyon nehéz „elcsípni”, mert gyakran rövid időtartamokra, rendszertelenül jelentkezik. A WIWE lehetőséget ad arra, hogy az orvos otthoni használatra adja ki a mobil EKG készüléket a pácienseknek, akik rendszeresen tudnak EKG felvételeket készíteni akár heteken át, hogy dokumentálhassák a rosszullétek, panaszok hátterében álló szívbetegség, rendellenesség okát, ezzel meggyorsítva a diagnózis felállítását. 

 

„A kardiológust nagyon gyakran keresik fel a betegek különböző módon megfogalmazott szívritmuszavar érzésekkel, melyek beazonosítása EKG felvétel nélkül nem lehetséges. A WIWE készülék abban az esetben segít, ha a ritmuszavar ritkán, havonta vagy évente csak néhány alkalommal lép fel, és nem tart annyi ideig, hogy egy EKG vizsgálat elvégzésére sor kerülhessen. A felvétellel beazonosítható a ritmuszavar típusa, az életet veszélyeztető események így gyorsan kiszűrhetők és orvosolhatók” – mondja el Dr. Abonyi János, aki egri rendelőjében használja a WIWE-ot.

 

A készülék – a világon először – a hirtelen szívmegállás kockázatbecslésében is fontos szerepet játszhat. A hirtelen szívmegállás a 35 év feletti sportolókat kiemelten veszélyeztetheti, ők 500-szor nagyobb eséllyel vannak kitéve a hirtelen szívhalált okozó koszorúérbetegség kockázatának.

 

A Holter-készülékkel ellentétben a WIWE használata felettébb kényelmes és praktikus, az egyszerűen elsajátítható megfelelő méréstechnika mellett klinikai minőségű egycsatornás EKG felvétel készíthető vele. A felvett eredmények a rendelőben kerülnek kiértékelésre, miután a páciens okostelefonján ellenőrzi őket az orvos, de lehetőség van a páciens által otthon mért felvételek rendelőben történő szinkronizációjára is, amennyiben a páciens nem rendelkezik okostelefonnal, vagy táblagéppel. Ezen felül a WIWE lehetőséget ad arra is, hogy a páciens mérési eredményeit emailben küldje el az orvosnak. A WIWE a pitvarfibrilláció kockázatán túl jelez egy sor egyéb EKG eltérést, vizsgálja a kamrai zavarokat, az oxigénhiányt és a pulzus ingadozást is. Az innovatív megoldás járó beteg ellátásba való egyre szélesebb körű integrációjának jelentőségével kapcsolatban Dr. Vereckei Péter, a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. Ügyvezető Igazgatója így nyilatkozott: „A Pfizernél elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy az emberek hosszabb és egészségesebb életet éljenek. Ez nemcsak az új terápiák iránti folyamatos kutatásban merül ki, de legalább ennyire fontos, hogy mind többek számára tegyük elérhetővé a minőségi betegellátást, hiszen a megelőzés, és a problémák idejében történő felismerése életeket menthet. A Pfizer 2017-ben több mint 1,6 milliárd forinttal támogatta a hazai betegellátást. Különösen büszkék vagyunk a Magyar Kardiológusok Társaságával és a Sanatmetal Kft.-vel közösen megvalósított pályázatra, melynek köszönhetően egy hazai innovatív diagnosztikai fejlesztés még szélesebb körben segítheti a súlyos szívritmuszavarok időben történő felismerését” - mondta el Dr. Vereckei Péter, a Magyarországon gyógyszereivel 25 éve jelen lévő Pfizer ügyvezető igazgatója. 

 

Bár a 35 intézmény között több olyan szakrendelés van, ahol speciális profilú vizsgálatokat folytatnak - mint például stroke-on átesett páciensek vizsgálata, így ezekben az intézményekben nem fogadnak járó betegeket - számos rendelő fogad területi alapon olyan WIWE tulajdonosokat, akik tüneteik és méréseik alapján általános kardiológiai szakvizsgálatot kérnek. 

 

Az érdeklődő WIWE tulajdonosok a következő linken találják az együttműködő intézmények, rendelők listáját: https://shop.mywiwe.com/hu/orvosi-halozat-159