Szeretnének, de mégsem mernek vállalkozni a magyar fiatalok

forrás: Prím Online, 2018. november 22. 15:13

Kreativitás, pénz és bátorság. A magyar fiatalok szerint sorrendben ez a három dolog szükségeltetik egy sikeres vállalkozás elindításához Magyarországon. Kreatív ötletekből nincs hiány, ám a bátorság a legtöbb magyar fiatalból hiányzik és sokan bizonytalanok abban is, honnan szerezzék meg az induláshoz szükséges tőkét – derül ki a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő megbízásából a Pulzus által, a 18-35 éves korosztály körében készített reprezentatív felmérésből.

A magyar fiatalok, bár nagyon szeretnének saját cégükben dolgozni, mégsem szívesen vállalkoznak – erősítette meg a Hiventures megbízásából a Pulzus 18-35 év közötti korosztályban készített reprezentatív kutatása. A magyar fiatalok 66 százaléka számára az lenne a legideálisabb, ha saját vagy családjuk vállalkozásában tevékenykedhetnének. Alkalmazottként mindössze 24 százalék képzeli el az életét. Jó hír, hogy ötletekből nincs hiány, hiszen a felmérésben részt vevők csaknem kétharmadának volt már egy vagy több olyan ötlete, amelyre jövedelmező vállalkozást lehetne alapítani. Ennek megfelelően 54 százalékuk családja vagy barátai körében néha beszélget is ilyen témákról. Csakhogy a vágyaik, ötleteik megvalósításába egyelőre csak kevesebben vágnak bele. A megkérdezettek 47 százaléka ugyanis azt vallotta, hogy a következő évtizedben valószínűleg nem indít saját vállalkozást. Mindössze 37 százalék tervez ilyesmit, 16 százalék pedig bizonytalan, azaz nem tudja vállalkozna-e vagy sem.

 

Nem merjük vállalni a kockázatot

A felmérés arra is választ ad, vajon miért riasztja a vállalkozói lét a magyar fiatalokat. Szembetűnő, milyen komoly gond van a kockázatvállalási hajlandósággal, hiszen a magyar fiataloknak mindössze 6 százaléka vallja magát kockázatvállalónak, miközben 15 százalékuk abszolút biztonsági játékos. Az induló vállalkozásra leselkedő legnagyobb kockázatnak egyébként a tőkehiányt (40 százalék), illetve a bizonytalan politikai-gazdasági környezetet (28 százalék) tartják. Magas, 29 százalékos azoknak az aránya, akik nem tudják, honnan szereznének pénzt vállalkozásuk beindításához. Ugyanekkora arányban próbálnának pénzt szerezni valamilyen uniós vagy más nemzetközi pályázaton. 18 százalék viszont a hazai magánbefektetőket keresné fel és csak 16 százalék fordulna a bankokhoz. A tőkén kívül saját ötletük megvalósításához elsősorban partnerekre (56 százalék), szakértőkre (38 százalék), illetve ismeretek átadására (31 százalék) lenne leginkább szükségük.

 

Prezi, a Ustream és a LogMeIn a legismertebb magyar startupok

Érdekes, hogy a mostanság sokat emlegetett vállalkozási forma, a startup a fiatalok körében jól ismert fogalomnak számít. 67 százalék hallott róla, a legtöbben (40 százalék) a médiából. Magyar startupokról a megkérdezettek több mint fele egyáltalán nem hallott. A legismertebb ilyen vállalkozások körükben egyébként a Prezi, a Ustream és a LogMeIn. 

 

A startupok megítélése kedvező, hiszen csak a megkérdezettek 15 százaléka mondta, hogy ő bizony nem alapítana startupot. Akik viszont igen, azokat leginkább a magas jövedelmezőség (30 százalék) és a függetlenség (13 százalék) vonzza. Egy ilyen vállalkozás beindításához a legtöbb megkérdezett szerint a leginkább kreativitásra (39 százalék), pénzre (37 százalék) és kockázatvállalási hajlandóságra (33 százalék) van szükség. Startup indításakor a legtöbben mindenképpen bevonnának egy partnert is. A legtöbben (34 százalék) egy olyan ismerőst keresnének, akinek már van vállalkozói tapasztalata, vagy egy barátjukkal (26 százalék) fognának bele a munkába. A legtöbben,17 százalékban, valamilyen technológia vagy mérnöki területen indítanának startupot 13 százalék pedig a kereskedelmet célozná meg. A startup elindításához a fiatalok szerint a legideálisabb a 21-30 éves életkor.

 

Dolgoznának startupnál a fiatalok

A kutatás szerint munkahelyként is népszerű a fiatalok körében a startup. A fiatalok fele jelezte, hogy szívesen dolgozna ilyen helyen, 6 százalék pedig korábban, vagy most is startupnál tevékenykedik. A legnagyobb előnye ennek a legtöbb válaszadó (56 százalék) szerint a fejlődési lehetőség. Vonzónak tartják még a változatos szakmai feladatokat (31 százalék) illetve a jó közösséget is (27 százalék). A hátrányok közül ugyanakkor a bizonytalan jövőt (43 százalék), a túlterheltséget (34 százalék) és a kaotikus működést (14 százalék) említették.

 

 

Idén is Regional Startup and Innovation Day

„A felmérésben részt vevő fiatalok 83 százaléka még sosem járt olyan vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó rendezvényen, mint amilyen a november 29-i Regional Startup and Innovation Day is lesz, amely az év legfontosabb és legnagyobb kelet-közép európai startup networking eseménye” - mondta Kisgergely Kornél, a Hiventures vezérigazgatója. Hozzátette: „a rendezvény keretében zajló szakmai előadásokra és workshopokra több mint 450 vendéget várnunk, hazai és regionális startupokat, befektetőket, valamint gazdasági és politikai szereplőket. A leginnovatívabb hazai startupok interaktív kiállításon mutathatják be ötleteiket.” 

 

A rendezvény keretében kerül sor a Hiventures által alapított Startup and Innovation Award of Hungary idei díjainak átadására is, ahol négy kategóriában díjazzák a magyar és régiós startup közösség kiemelkedően teljesítő tagjait.

 

A nap zárásaként pedig idén is megrendezésre kerül a „Get in the ring V4 - Budapest!”, a világ egyik legnépszerűbb nemzetközi startup versenye, mely a befektetőkért való küzdelmet egyedülálló showműsor keretein belül valósítja meg. A regionális döntőbe bejutó 4 startup csapat egy-egy versenyzője a boxmérkőzésekhez hasonlóan léphet be a ringbe, ahol 5 menet alatt kell meggyőzniük a nemzetközi zsűrit arról, hogy az ő vállalkozásuk kínálja az ígéretesebb befektetési lehetőséget. Idén a csapatok a Tungsram innovációs kihívására keresik a megoldást Smart city és Agro tech témában. 

 

Jelentkezni még korlátozott számban a rendezvény honlapján lehet: https://www.rsid.hu